Gyurkity Péter

Itt a Panasonic első 64 bites okostelefonja

A cég a középkategóriás vonalat erősíti egy új példánnyal, amely az Android 5.0-val érkezik.

A Panasonic még 2012 folyamán mutatta be az Eluga névre keresztelt megoldását, amely az első körben a számukra hazai pályának számító japán piacon debütált, akkor még igencsak kellemesnek mondott hardverrel és az Android 2.3-as verziójával. Most a gyártó frissíti a vonalat, az operációs rendszer legfrissebb változatát használva fel.

Tajvani oldalakon bukkantak fel az első részletek a készülékről, ami azzal magyarázható, hogy a szigetországban már sort is kerítettek a hivatalos megjelenésre. Az Eluga U2 egyértelműen középkategóriás változatnak minősül, hiszen kereken 5 hüvelykes IPS-érintőképernyője a 720 x 1280 pixel felbontást támogatja, ehhez pedig a Qualcomm új Snapdragon 410 chipje társul, vagyis a 64 bites architektúra (elsőként a cég kínálatában) itt is elérhetővé válik. A teljes listán emellett 2 GB RAM, egy alapesetben 16 GB-os, de tovább bővíthető belső tároló, egy hátoldali 13 megapixeles és egy előlapi 5 megapixeles kamera, valamint egy 2500 mAh-s akkumulátor szerepel még.


A szoftveres oldalon természetesen az Android 5.0 Lollipop kapott helyet, ez ugyanis szükséges a 64 bites platform megfelelő kihasználásához. A telefon pontos fizikai mérete 141,5 x 71 x 7,95 mm, súlya 131 gramm. Amint azt már említettük, a készülék Tajvanon jelenleg is kapható, emellett további ázsiai országokban is megjelenik majd, ám arról még nem beszéltek, hogy a régión kívül mikor és mennyiben számíthatunk a debütálásra.

Az ár mindenesetre 254 dollárnak felel meg, ami tűrhetőnek mondható, bár a kínai gyártók jóvoltából az utóbbi időben számos, ennél olcsóbb megoldással ismerkedhettünk meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Blasta #1
    "A szoftveres oldalon természetesen az Android 5.0 Lollipop kapott helyet"
    ...ami természetesen nem látszik a fotókon, mert ezen a készuléken még a 4.3 (esetleg 4.2) fut.