Berta Sándor

E-papír kijelzővel érkezik a Pebble új okosórája

A cég a Kickstarter közösségi finanszírozású platformon mutatta be a legújabb, Pebble Time nevű modelljét.

Az alkalmazott technológia és az átdolgozott szoftver segíthet abban, hogy az új eszköz jól használható legyen a mindennapokban. A Pebble Time készüléket színes E-papír képernyővel látták el, amely szebb vizuális megjelenítést tesz lehetővé és a szabadban is jobban látható. Az új kijelző pozitív hatással van az okosóra fogyasztására és az üzemidőre is, az utóbbi például akár hét nap is lehet.

A termékbe beépítettek egy mikrofont, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy beszédparancsokkal reagáljanak a beérkező üzenetekre vagy bárki rövid hangos jegyzeteket készíthessen. A Pebble Time a gyártó tájékoztatása alapján vízálló, így akár úszás, zuhanyozás és szörfölés közben is nyugodtan viselhető. Az óra 20 százalékkal vékonyabb a korábbi Pebble modellnél. A kijelzőt Gorilla Glass védi, míg a burkolat rozsdamentes nemesacél. Az okosóra rendelkezik úgynevezett Smart Accessory Porttal, amelynek köszönhetően a hardverfejlesztők szenzorokat és intelligens csuklópántokat készíthetnek hozzá.


Az új modell mind az iPhone 4S vagy újabb készülékekkel, mind az Androidot futtató okostelefonokkal együtt tud működni. Kompatibilis az iOS 8, illetve az Android 4.0 vagy frissebb operációs rendszerekkel. A feltelepített új szoftver időrendben válogatja ki az időjárással kapcsolatos és az egyéb híreket, az utazási információkat, valamint a feljegyzéseket, így bárki gyorsan áttekintheti a közelmúlt eseményeit. A megoldás előnye az is, hogy így nincs szükség külön időjárási és más alkalmazások feltelepítésére és használatára.

A Pebble Time kapcsán a fejlesztők néhány óra alatt több mint 9 millió dollárt gyűjtöttek össze. Az új modell három színben lesz kapható, a bevezető ára 159 dollár. A támogatóknak májustól kezdik kiküldeni az első termékeket. A bolti változat 199 dollárért lesz megvásárolható és a getpebble.com címen is meg lehet majd rendelni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #3
    Jó 5let! :)
  • kvp #2
    Okosora temaban nekem is van egy zsenialis otletem: :-)
    -epapir kijelzo
    -bluetooth-os kommunikacio, multi device tipuskent (hogy ne kelljen kulon driver)
    -kepes kihangositokent is mukodni
    -nincs rajta erintokijelzo, de a keret 8 gombos dpad-kent mukodik (4 irany keresztben es 4 funkcio a sarkokban)
    -amikor idle-ben van, telefonkapcsolat nelkul is mutatja az idot (az egyetlen lokalis funkcio)
    -+szenzorok es szenzor portok mint peeble-nel

    Api: Csak megjelenitendo kepet kap es gombnyomas, meg egyeb szenzor esemenyeket kuld vissza egy a telefonon futo lokalis szolgaltatason vagy egy bluetooth-os data api-n keresztul. A megjelenitendo kep lehet differencialis is, tehat csak a valtozast tartalmazo, ezt szereti az epapir. (lasd: png es mpeg kodolasok) Igy egy nagyon buta (tehat keveset fogyaszto) orabol is lehetne tetszolegesen okosat kesziteni, mert a lenyeg a hozzakapcsolt telefonon futna, viszont van gyors menu navigacios lehetoseg is. Tovabba a radios forgalom jelentos resze (a kepek) a telefonbol menne az ora fele, tehat kisebb mertekben meriti az orat mint a kuldes.

    ps: Extrakent meg lehetne oldani, hogy az ora mutassa a telefon teljes kijelzojet, persze vagy kicsinyitve vagy zoom-olva. A 8 perem gombbol 4 a kurzorhoz, 2 a nagyitashoz, 2 a kattintashoz rendelheto. Igy barmilyen a telefonon futo buta alkalmazas hasznalhato lenne oraval vezerelve.
  • CairoJack #1
    Ez tökre tetszik, szebb, mint az előző modell. Csak Mo-n halál drága lesz, szokás szerint. 80-100k-ra tippelek. Annyit meg nem ér (nekem). A vízállóság miatt egy szép nagy piros pont, és egy +1.
    Casio G-shock kivitelben nagyon elfogadnék egy ilyet. Úgy még talán meg is érné nekem az árát.
    Valakinek amúgy van tapasztalata ilyen órával? Lenne 1-2 kérdésem.