Szekeres Viktor
Foxcatcher - Csupa füst, semmi láng
Súlyos, nem egykönnyen fogyasztható drámáról van szó, ami láttán az igazi filmes ínyencek biztos, hogy csettinteni fognak - a többiek pedig hanyatt-homlok menekülnek előle.
Hogy tetszett a Foxcatcher?
A Foxcatchert lehetne afféle életrajzi drámaként is ajánlani, ami egy birkózó olimpiai bajnok és annak új, milliárdos mentorának együttműködéséről szól pár évet lefedve, de így biztos, hogy nem sokakat érdekelne. A sportos kerettörténet, miképp a rendező előző filmjében, a Pénzcsinálóban, ezúttal is csak körítés, bár Mark Schultz elég neves sportoló volt ahhoz, hogy a körülötte történtekre felfigyeljen az amerikai közvélemény.
A Foxcatcher érdekes film olyan tekintetben, hogy teljesen más nézői élményt eredményez annak, aki ismeri Schultzék történetét, s annak, aki számára új a sztori, mondhatni még műfaját tekintve is másféle moziként csapódik le ebben a két csoportban. Tarthatjuk életrajzi filmnek, afféle true crime sztorinak, vagy egész egyszerűen az amerikai álomról szóló mélyelemzésnek, mely annak mítoszát dekonstruálja nagyon cizellált módon. Nagyon tanulságos végig nézni Channing Tatum karakterének "utazását".
Egy biztos, hogy Bennett Miller jó rendező, megvalósítja, amit akar és nem úgy teszi, ahogy azt az ember elvárná. Nem véletlen, hogy előző két filmje, a Capote és a Pénzcsináló is több Oscar-jelölést kapott - és szerintünk az sem, hogy egyik sem szerepelt a legjobb film címére nominált alkotások között, miközben háromból kétszer Miller bekerült a legjobb öt rendező közé. Egyik film sem volt ugyanis annyira kiemelkedő, de amit Miller hozzájuk tett, az mindenképpen értéknek tekinthető. Ő az, aki szinte láthatatlanul végzi a munkáját, úgy manipulálja a nézőt a szó lehető legpozitívabb értelmében, hogy annak fogalma sincs róla. S mindezt nem hegyibeszédekkel teszi, hanem szimpla dialógokkal, okos vágásokkal, tekintetekkel, vagy puszta képekkel.
Egy cseppet sem meglepő, hogy az Oscar-favorit filmek közül a legjobb filmes szórásból ugyancsak kimaradt Foxcatcher bír a legalacsonyabb értékeléssel az IMDb-n - ami persze még így is elég magas. Nem meglepő, hiszen a tavalyi év krémjét jelentő 10-12 angolszász alkotás közül ez az egyik legnehezebben fogyasztható. A készítők a valós események szülte történeten nem igazán dramatizáltak, nem próbáltak meg közönségbarátok lenni, inkább csak a hitelesség vezérelte őket. És ezért vagyunk kénytelenek azt mondani, hogy karaktertanulmányok ide, színészi teljesítmények oda, a Foxcatcher inkább unalmas, mintsem letaglózó filmélmény lett, és csak azért nem érdemes kitartani mellette, ha valakinek nem tetszik, mert úgy gondolja, hogy a végén minden a helyére kerül.
Nem, a való élet nem ilyen. Hiába a nemes szándékok, hiába a kritikusi hozsánna, ha csak magát a történetet vesszük, akkor bizony az az Investigation Discovery bármelyik rekonstruált/dramatizált true crime-dokuepizódjával helyettesíthető lenne. Utólag belegondolva egyáltalán nem véletlen, hogy már előzetesen is a befejezésével hirdették mindenfele a filmet, még nemzetközileg is, hiszen anélkül feleannyi néző sem tartott volna ki a végéig.
A Foxcatcher érdekes film olyan tekintetben, hogy teljesen más nézői élményt eredményez annak, aki ismeri Schultzék történetét, s annak, aki számára új a sztori, mondhatni még műfaját tekintve is másféle moziként csapódik le ebben a két csoportban. Tarthatjuk életrajzi filmnek, afféle true crime sztorinak, vagy egész egyszerűen az amerikai álomról szóló mélyelemzésnek, mely annak mítoszát dekonstruálja nagyon cizellált módon. Nagyon tanulságos végig nézni Channing Tatum karakterének "utazását".
Egy biztos, hogy Bennett Miller jó rendező, megvalósítja, amit akar és nem úgy teszi, ahogy azt az ember elvárná. Nem véletlen, hogy előző két filmje, a Capote és a Pénzcsináló is több Oscar-jelölést kapott - és szerintünk az sem, hogy egyik sem szerepelt a legjobb film címére nominált alkotások között, miközben háromból kétszer Miller bekerült a legjobb öt rendező közé. Egyik film sem volt ugyanis annyira kiemelkedő, de amit Miller hozzájuk tett, az mindenképpen értéknek tekinthető. Ő az, aki szinte láthatatlanul végzi a munkáját, úgy manipulálja a nézőt a szó lehető legpozitívabb értelmében, hogy annak fogalma sincs róla. S mindezt nem hegyibeszédekkel teszi, hanem szimpla dialógokkal, okos vágásokkal, tekintetekkel, vagy puszta képekkel.
Egy cseppet sem meglepő, hogy az Oscar-favorit filmek közül a legjobb filmes szórásból ugyancsak kimaradt Foxcatcher bír a legalacsonyabb értékeléssel az IMDb-n - ami persze még így is elég magas. Nem meglepő, hiszen a tavalyi év krémjét jelentő 10-12 angolszász alkotás közül ez az egyik legnehezebben fogyasztható. A készítők a valós események szülte történeten nem igazán dramatizáltak, nem próbáltak meg közönségbarátok lenni, inkább csak a hitelesség vezérelte őket. És ezért vagyunk kénytelenek azt mondani, hogy karaktertanulmányok ide, színészi teljesítmények oda, a Foxcatcher inkább unalmas, mintsem letaglózó filmélmény lett, és csak azért nem érdemes kitartani mellette, ha valakinek nem tetszik, mert úgy gondolja, hogy a végén minden a helyére kerül.
Nem, a való élet nem ilyen. Hiába a nemes szándékok, hiába a kritikusi hozsánna, ha csak magát a történetet vesszük, akkor bizony az az Investigation Discovery bármelyik rekonstruált/dramatizált true crime-dokuepizódjával helyettesíthető lenne. Utólag belegondolva egyáltalán nem véletlen, hogy már előzetesen is a befejezésével hirdették mindenfele a filmet, még nemzetközileg is, hiszen anélkül feleannyi néző sem tartott volna ki a végéig.
|
Foxcatcher
színes, feliratos, amerikai filmdráma, 134 perc, 2014 16 éven aluliak számára nem ajánlott rendező: Bennett Miller forgatókönyvíró: E. Max Frye, Dan Futterman zeneszerző: Mychael Danna operatőr: Greig Fraser producer: Anthony Bregman, Megan Ellison, Jon Kilik szereplők: Steve Carell (John du Pont) Channing Tatum (Mark Schultz) Mark Ruffalo (David Schultz) Sienna Miller (Nancy Schultz) Vanessa Redgrave (Jean du Pont) |
