MTI

Internethasználati támogatást ad Nyírbátorban az önkormányzat

Internethasználati támogatást ad Nyírbátorban az önkormányzat - közölte a város polgármestere a helyhatóság csütörtöki, Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatóján.

Máté Antal (független) elmondta, hogy havi 1000 forint önkormányzati támogatásban részesülnek azok a családok, amelyeknél az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg 57 ezer forintot, és két kiskorú vagy egyetemi, főiskolai hallgató gyermekük van. Emellett megkapják az anyagi segítséget a gyermeküket egyedül nevelők is. A támogatást pályázat alapján, utólag fizetik ki az érintetteknek.

A polgármester beszámolt arról is, hogy az önkormányzat Nyírbátor idegenforgalmi nevezetességeinek környékén, így a múzeum, a várkastély, a műemléktemplomok és a gyógyfürdő körzetében, illetve a belváros területén, a parkokban és játszótereken ingyen internet-hozzáférési lehetőséget is biztosít a helyieknek, valamint a turistáknak egyaránt.

A sajtótájékoztatón az önkormányzati vezető közölte még: február 2-án, hétfőn, 10 órától félpályás útlezárásos demonstrációt szerveznek a település Szabadság terén, s a tüntetésen azt kérik, hogy a Mátészalka-Nyírbátor-Debrecen közötti 471-es főút Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszát is korszerűsítsék 2020-ig, ne csak a hajdú-bihari részét. Hozzáfűzte, hogy az utat a sok baleset miatt "halálútnak" nevezik a térségben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!