MTI

Büntethetők a számítógép előtt túl sokat ülő gyerekek szülei Tajvanon

Pénzbüntetéssel, jogi eljárásokkal fenyegetik Tajvanon azokat a szülőket, akik nem szabnak határt gyermekeik televíziózásra és videójátékokra fordított szabadidejének - jelentette a helyi média.

A tajpeji törvényhozás által szentesített jogszabály azt is tartalmazza, hogy a két év alatti gyerekeknek teljesen meg kell tiltani az effajta - elektronikus készülékekkel történő - szórakozást. A törvény szerint a szabályt sértő szülök 88 ezer forinttól csaknem 440 ezer forintot érő tajvani dollárra büntethetők. A 18 év alattiakra vonatkozó rendelkezés megtiltja, hogy az "ésszerűséget meghaladó" időtartamon át folytonosan használják ezeket a készülékeket. Megfigyelők szerint ezzel veszélyességüket tekintve a szóban forgó elektronikus készülékek deklaráltan a dohánytermékek és az alkohol szintjére kerültek Tajvanon.

A törvény gondolatának szülőatyja Lu Hsziu-jan Kuomintang párti parlamenti képviselő, aki azt nyilatkozta, hogy célja a fiatalkorúak védelme volt. A nő, aki nem csak a törvényhozásban, de egészségügyi szakemberek körében is támogatókat talált, előterjesztésében azt szerette volna elérni, ha 30 percre korlátozzák az elektronikus készülékek megszakítás nélküli használatának idejét.

A tajvani közvélemény vegyesen reagált a döntésre. Sokan nem tartják helyénvalónak a beavatkozást a családok életébe, mondván, az ország irányítói átléptek egy határt. Mások úgy vélik, a jogszabály betartatásával is gondok lehetnek, ráadásul a hatóság könnyen megsértheti a személyi szabadságot. A helyi televízióban egy szemorvos is megszólalt, aki szerint az okostelefonok és tabletek elterjedésével megnőttek a szembetegségek és az ezzel kapcsolatos korrekciós műtétek.


A tajvani helyzet súlyosságáról árulkodnak azok a hírek, amelyek időről időre tragikus kimenetelű videójátékozásról számolnak be. A mértéktelen képernyő előtt ülésnek és játéknak idén már két áldozata is volt. Egy 32 éves férfi három teljes napig játszott egy internetkávézóban, majd az asztalra borult. Azt hitték alszik. A helyi rendőrfőnök az esettel kapcsolatban azt javasolta, hogy a szenvedélyes játékosok legalább kétóránként tartsanak szünetet, álljanak fel és mozogjanak egy kicsit.

Január elsején egy 38 éves férfire találtak rá, akinek szervezete ötnapi pihenő nélküli játék után mondta fel a szolgálatot. Korábbi hírek szerint egy 23 éves és egy 18 éves fiatalember is a videójáték áldozata lett. Volt akit a számítógép egerével a kezében találtak meg, más néhány lépés megtétele után esett össze. Kína szárazföldi területein, ahol immár 648 millió internetező böngészi rendszeresen a világhálót, ugyancsak komoly gondot okoz a játékfüggőség kezelése. A kínai hatóságok még 2010-ben arra kötelezték az online játékgyártókat, hogy alkalmazzanak olyan technikát, amely korlátozná a kiskorúak felhasználási idejét. 2013 decemberében Sanghaj városa olyan rendelkezést hozott, amelyben az engedékeny szülőket teszi felelőssé csemetéik képernyő elé "ragadásáért".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #9
    Az ingerszegény környezet meg annak az eredménye, hogy a szülők is ezt csinálják. Vagy az idősebb korosztály a tvt bámulja, egyre megy.

    Nem igaz hogyha valaki függő az enélkül is függő lenne, jönnek a virtuális sisakok (pl google cardboard) még az is függő lesz, aki eddig kibírta hogy nem vált azzá szerintem sajnos egyre ügyesebbek az embereket függővé tevő cégek.
  • Kryon #8
    Szerintem is a betartatáson bukik az egész. Aki nem nyilvános helyen kockul, azt nem tudják ellenőrizni megfigyelés nélkül.
    Amúgy se oldana meg semmit. A függő az függő marad, ha elvágják egyik függőségétől, keres másikat. Annyit érnének el vele, hogy kevesebb játékfüggőért cserébe mondjuk több alkoholista lenne.

    A gyerek pedig azzal foglalkozik amit érdekesnek talál. Ha ingerszegény környezetben él, akkor annak ez az eredménye.
  • halaszlo #7
    Egy törvény akkor ér valamit, ha be is tudják tartatni. És a probléma ott van, hogy ezt csak úgy tudod felügyelni, ha vagy vannak olyanok, akik beköpik a törvény ellen szegülőket (szomszéd, családtag, rosszakaró, stb), vagy kamerával megfigyeled. Az első visszaélésre ad lehetőséget (kommunizmusban ez előfordul), a második pedig személyiségi jogot sért.
    Szóval ezért problémás ez...
  • Lapajka #6
    Egyetértek. Korlátozni kell. Napi 4 óránál többet ne kockuljanak a gyerekek. A képen mindenki MMO-zik... őrület...
  • Fernandooo #5
    Tegnap reggel láttam két csitrit a villamoson. Füles egyik fele az egyiknek, másik a másiknak bedugva a fülébe. "Zenét" hallgatnak... És egymás mellett ülve mindkettő nyomogatta a saját telefonját ezerrel. Egy szó nem hangzott el köztük. És ez terjed, mint a kolera. Tele vannak az utcák és a BKV járművek telefont nyomkorászó balfaszokkal. Nem túlzok, naponta százszámra látni ilyen nyomikat. Siralmas...
    Utoljára szerkesztette: Fernandooo, 2015.01.28. 23:31:59
  • DaemoonHunter #4
    Erről nem tudtam.
    De ha megnézzük öregedő ország vagyunk, és az etnikumokat is tekintve(putrikon első dísz a tányér a tetőre) azért nem gondolom, hogy ez bármennyire is reprezentatív lenne. Itt a környéken inkább a telefonját bámulja mindenki, bár az se jobb sokkal...
    Utoljára szerkesztette: DaemoonHunter, 2015.01.28. 22:33:42
  • Narxis #3
    Jah, mi a legtöbbet tévéző országok között vagyunk, EU-s felmérésben.
  • DaemoonHunter #2
    +1
    Sajnos a virtuális valóságnak megvan az a csapdája, hogy ott könnyebben megy minden.
    Annak örülök, hogy a magyaroknál ez nem fog megtörténni, ahhoz túl makacs nép vagyunk(sajnos nem az adóról beszéltem).
  • CairoJack #1
    Ez a törvény eső után köpönyeg. Odakint kb. a 2. generáció nő fel ilyen környezetben. És persze, hogy aki ebben nőtt fel, még kevésbé figyel erre oda, mint kéne.
    Amúgy amilyennek a világsajtó lefesti az ottani helyzetet, ez nem büntetés, hanem új "népadó" lesz, amit előbb utóbb mindenki ki fog pengetni. Nem tudom eldönteni, hogy szomorú vagy vicces, bár ha onnan közelítem meg, hogy az emberi faj mennyire 20 év alatt mennyire elszokott a természetes életkörülményeitől, akkor inkább szomorú.