Balázs Richárd

Már improvizálni is tudnak a robot-zenészek

Az atlantai Georgia Műszaki Egyetem felvételén egyik végzős hallgatójuk négy mesterséges intelligenciájú zenésszel állt össze egy kis freestyle jazz improvizációra.

A felvételen a Shimi nevet viselő, kicsi, ritmusra mozgó robotok közül kettő előre programozott ütős részeket játszik, míg a harmadik egy improvizált kíséretet ad, mindezt saját hangszintetizátoraikkal generálva. Velük ellentétben a nagyobb Shimon robot egy marimbát szólaltat meg, egy új képességet megcsillogtatva. A robot mindig a megfelelő pozícióba állítja magát, hogy le tudja ütni a megfelelő hangot. A múltban komoly gondjai voltak a négy kar pozícionálásának kiszámításával, mikor és hova helyezze azokat, ezért időnként rossz oktávon játszott, vagy több részt is kihagyott.


A szóban forgó probléma, az úgynevezett pályatervezés a mesterséges intelligencia gyakori problémája. Bármelyik mozgó robotnak ki kell számítania, hogyan érje el célját, hogyan irányítsa testét és kerülje el az akadályokat, mindezt egyszerre. "Azon felül, hogy kitalálja, mit játsszon, Shimonnak azt is ki kell találnia, hogyan játssza azt" - nyilatkozott a New Scientist-nek Mason Bretan, a produkció egyetlen emberi résztvevője. "Előállíthatjuk a zenei algoritmusokkal valaha alkotott legcsodálatosabb zenét, de ha ezt elrontja a pályatervező algoritmus, oda az eredeti szépség"

Shimonnal Bretan az improvizációra és a hangképzési technikákra összpontosít. A robot fizikai kialakításából adódóan nem minden ütést képes kivitelezni, új improvizációs rendszere egyesíti a fizikai pályatervezést a hangképzéssel kapcsolatos döntési folyamatokkal, áthidalva a nehézségeket. Emellett a robot lát, számítógépes látási technikák alkalmazásával képes nyomon követni a hangszeréhez használt ütőket, és pályájukat követve kiszámítani, hová csap le az adott ütő.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Szvasztika #2
    Túlmodernizáltság van már nagyon,aminek nem látom értelmét !
  • errorista #1
    Csak nehogy a kiadók kezébe kerüljön!