Berta Sándor

Fokozatosan fogja tehermentesíteni az autóvezetőket a robotpilóta

A nagy autógyártók vezetői úgy döntöttek, hogy a közúti járműveknek meg kell megtanulniuk egyre több szituációban önállóan közlekedni.

A detroiti autókiállításon jelenlévő cégvezetők egyetértettek abban, hogy a robotautók elterjedése már csupán idő kérdése lehet. "Az utazás kezdetén az embereknél lesz az irányítás, majd amikor elérnek például egy autópályát vagy dugóba kerülnek, akkor bekapcsolják a robotpilótát. A bonyolult helyzetekben, mondjuk, ha sok a gyalogos, akkor ismét vissza fogják venni az irányítást" - nyilatkozta Hakan Samuelsson, a Volvo első embere.

Bernhard Mattes, a Ford vezetője szerint az első teljesen önálló közlekedésre képes járművek öt éven belül jelenhetnek meg, elsőként a dugókban, így az autósoknak lehetőségük lesz némileg kikapcsolódni vagy ésszerűen kihasználni a rendelkezésre álló időt. Matthias Müller, a Porsche első embere kissé szkeptikusabban viszonyult a folyamathoz. Ő úgy vélte, hogy hatalmas őrület bontakozott ki a téma kapcsán és olyan elvárások előzik meg az új modellek piacra dobását, hogy félő, hogy ezeknek senki sem tud majd megfelelni. A menedzser arra számít, hogy az intelligens rendszerekkel támogatott vezetés a következő években fokozatosan fog fejlődni. Szerinte az autópályán robotpilótával legalább tíz esztendő múlva közlekedhetünk majd.

Helmut Matschi, a Continental képviselője elképzelhetőnek tartotta, hogy már jövőre egyre több autós fog használni a dugókban bizonyos technológiákat és 2020-ra az olyan monoton útszakaszokon, mint az autópályákon már nem lesz szükség emberi felügyeletre. E-maileket olvashatunk vagy videotelefon-beszélgetésben üdvözölhetjük gyermekeinket. Az autópályás közlekedés 2025-re válhat teljesen automatikussá. A Continental álláspontja az, hogy a robotpilóták 130 kilométer/órás sebességig képesek az előzésekre, a fékezésekre és a kitérőmanőverek végrehajtására.

Jerome Guillen, a Tesla értékesítési vezetője szintén arról számolt be, hogy szakaszosan vezetik be az automatizált vezetést. Az S modellnél már egy szoftverfrissítés segítségével elérhetővé tettek bizonyos funkciókat, például a járművet az adott sávban tartó asszisztenst és a sebesség-ellenőrző rendszert.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #21
    "Én nem bízom egy gépre az életemet."

    Ezzel már elkéstél, ha ültél valaha GÉPjárműben! Akár egy fékrendszer is bármikor elromolhat, a többiről nem is beszélve...
  • TomecK #20
    Remélem te repülőgépre sem ülsz fel akkor, pontosan ugyanilyen okokból. Egyébként meg kérlek olvass utána a speciális Unix-Linux vezérlőknek és a redundáns működés mivoltának. Merthogy az otthoni PC-d lehet, hogy lehal, de bizony pl. atomreaktorok nem füstölnek el 2-3 évente . . .
  • barret #19
    Murphy tudja az igazat,ami el tud romlani,az el is romlik!
    Én nem bízom egy gépre az életemet.
    Ha gond lesz,majd elintézik annyival,mint a mikrofos.
    Bocsi,kékhalálozott a computer:D Ez ködben autópályán vicces lehet!
    És nem lesz felelős,majd rám kenik az egészet!
  • M2 #18
    "vezetési pozícióban vannak. Naponta találkozok olyan sofőrökkel"

    Jézusom!!! :-)))
  • Bazsio #17
    A nemiszervüket rakják az egészbe.Én autót sem fogok venni, ha ilyen lesz!!!Elvesz minden élményt az embertől, és nem csak autóról van szó de nekem ez a legjobban bosszantó dolog.Utálom amikor mindig csak fejlesztenek és stb!!Én nagyon szeretek vezetni de ilyen szar nem kell!!Még az automata váltót se szeretem nemhogy magától menjen.És ha azt mondja Erorr,??Ott állsz az útszélén és várod az informatikust az USB kábellel és akkor jobb ha ott hagyod és meggyújtod!!
  • NEXUS6 #16
    "Ilyen gondolkodással kurvára nem lehet előre jutni, csak megragadni a jelenben . . . az meg vajmi kevés. Hál' Istennek ilyen emberek nem kerülnek vezető pozíciókba és főleg nem hoznak meg lényegi döntéseket, hanem szépen elvegetálnak a saját kis világukba."

    Hát öcsém, ki kell hogy ábrándítsalak, ezek az emberek átvitt és gyakorlati értelemben is vezetési pozícióban vannak. Naponta találkozok olyan sofőrökkel, akik láthatólag XXI. szd negatívok. Onnan ismered meg őket pl., hogy hiába írják rá a bankkártyára a pinkódot valamit akkor is elbaxnak és miattuk vár a sor 15 percet a pénztrárnál. Vagy ök azok, akik a TECSÓ parkoló egyirányú bevezetőjébe a forgalommal szembe hajtanak. Na most spékeld meg a produkciójukat egy kis CAD (Computer Augmented Drive) segítséggel!? Megvan?
    Mert ugye Murphy szerint is, amit el lehet baxni azt elbaxxák, de valamit igazán csak is számítógéppel lehet elbaxni!
    XD
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2015.01.16. 13:48:05
  • NEXUS6 #15
    "hogy megnyomják a robotpilcsi gombját és az egészet rátolják a cégre"

    Fú mekkora cselt találtál ki! Biztos erre nem gondolnak majd a fejlesztőmérnökök és nem lesz minden esemény letárolva, hogy pontosan reprodukálják a balesetet. "

    Aha. Valóban, már vagy 30 éve rögzíti az ECU hogy balesetkor mi történt a kocsival, gyorsulási értékek, fék, piropatronok, akármi, hogy mikor pislantottál. És nem eccerű most sem egy baleset kivizsgálása.

    Akkor egy olyan szituba, amikor te valamit döntöttél a robotanyós meg belekap a kormányba, akkor majd a cég magára vállaja a felelősséget, amikor csak ő ért ehhez a kocsidhoz és valójában azt mond el amit ő akar? A robbanó légzsákok, meg más tervezési hibás alkatrészek okozta halálos balesetek ügyét évtizedekig tudták sumákolni, akkor a kocsidba berakott, öntudatra ébredt szkálynetet is körmük szakadtáig fogják és tudják védeni.
    Szerintem
  • NEXUS6 #14
    Hát ja.
    Autópálya, parkolás, dugó ez már megy, nem egy vasziszdasz. Közepes forgalom autóuton, városban na arra kíváncsi vagyok, hogy mikor oldják meg.

    A gond az, hogy jogilag, technikailag az autópálya, parkolás értelmezhető lehatárolhaó, definiálható. Az azonban, hogy átlagos környezetben közepes forgalom van, vagy nincs az jogilag sem megfogható. Az sofőrre ma is rábaxxák, hogy ha gáz van, hogy ok, ok, betartotta a sebességhatárt, a követési távolságot stb, ami a kreszben van, de a végső érv, hogy nem az útviszonyoknak megfelelően vezetett. 2 év letöltendő, király. Ha a szoftvermérnők fakezű és benézett valamit, akkor én menjek kóterba!? Egy faszt, akkor inkább az én kocsimba ne legyen ilyen, aztán majd eldöntöm, hogy mi volt az útviszonyoknak megfelelő.

    Nem a robit kéne felspécizni, hanem az embernek adni olyan eszközöket, ami megkönnyíti a vezetést. Pl infrakamera, hátsó kamera képe a szélvédőre vetítve, meg hasonlók.
    Szerintem
  • kvp #13
    "A ford T-modellen meg nemigen volt tempomat, meg sávtartó rendszer sem, de lehet, hogy tévedek."

    Gazkarrogzito es tobbkuplungos, felautomata valto viszont igen. Az elso tempomatos amerikai szeria auto meg 1958-ban jott ki, az elso full szervos pedig egy evvel elotte.

    "Amióta új autónk van, és van benne távolságtartó tempomat, automatikus sávtartás, dugóban aktiválható követési rendszer, meg egy rahedli szenzor és egyéb automatika, azt nem értem, hogy miért nem vezet még magától . "

    Valojaban mar most is reszben magatol vezet. Ezekrol a technologiakrol allitja a fenti cikkben a porses szakerto, hogy 10 ev mulva lesznek csak elerhetoek. Mikozben a mas markaju autoknal mar most is hasznaljak az emberek. A lenyeg egyebkent a fokozatossag, igy szepen lassan vezetik be a kulonbozo megoldasokat, mig jogilag meg mindig az ember vezet. Kozben meg mar most is van par olyan auto ami teljesen magatol kepes kozlekedni es sok gyarto tud az autok tudasan tavoli szoftverfrissitessel fejleszteni. A nagy lepes majd az lesz, amikor a jogaszok es a poltikusok rajonnek, hogy mar ok is ilyen automata autokat hasznalnak evek ota es onnantol mar hivatalosan is hivhatjuk onvezetonek az autokat (mert egy savtarto, tavolsagtarto, tempomatos auto egy autopalyan ma mar gyakorlatilag onmukodoen megy) es nem kell 101 fele seged szoftver nevet rairni, hogy ne latszodjon (jogilag), hogy automata a jarmu.
  • Cat #12
    Most is tönkremehet a fék. A Toyotánál nemrég volt olyan, hogy az elektronikus gázpedál fennakadt, és egyfolytában gyorsult az autó. Asszem 9 ember halt meg, a cég dollármilliós kártérítést fizetett és több százezer autót volt kénytelen visszahívni.

    http://totalcar.hu/magazin/kozelet/2010/02/05/hogyan_eld_tul_a_toyotad/