MTI

Térhatású fotókkal emlékezik a nagy háborúra a Nemzeti Múzeum

Légi felvételekkel és háromdimenziós képekkel mutatja be az első világháború mozzanatait a Magyar Nemzeti Múzeum és a Nemzeti Örökség Intézet pénteken nyílt két kiállítása. A Nézőpontok - Térhatású fényképek a nagy háborúról, valamint A front felett című tárlat február 15-éig látogatható.

A két nagyon értékes és európai színvonalú vizuális tárlat amellett, hogy felhívja a figyelmet a háború borzalmaira, bemutatja a történelem emberi oldalát is - ismertette Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) elnöke a tárlat pénteki megnyitóján. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke méltatta a légi felvételeket készítő Weinstock Ernőt megjegyezve: a fotográfus képei arról tanúskodnak, hogy a háború kitörésekor csupán húszéves fotós mindvégig friss, éles szemmel nézte a körülötte lévő világot. A magyar háborús fotósokra jellemző volt, hogy kevésbé a háborús propagandát, inkább a történelem e szakaszának emberi, humánus pillanatait örökítették meg.

Csorba László a múzeum főigazgatója kiemelte, hogy a két kiállítás ugyan különböző aspektusokból közelíti meg a háború témáját, azonban mindkettőben benne van a múzeum és a magángyűjtők kézfogása, találkozása. "Az egyik kiállítás olyan térélménnyel jár, amely megdöbbentő lesz, hiszen hozzászoktunk, hogy a történelem kétdimenziós. Ez az élmény azonban most kinyílik és a világháborús lövészárkokban megpillantjuk a katonák valódi életét" - emelte ki. A másik kiállításról megjegyezte: Weinstock Ernő munkásságán keresztül a magyar fotóművészet egy egészen elképesztő hagyatékot felhalmozó alakjával ismerkedhet meg a közönség.


A kiállítás térhatású, háromdimenziós szemüveggel nézhető fotóinak eredetije az első világháborúhoz kapcsoló sztereofénykép. Ez a különleges fotográfia valójában kettő, egymástól kissé eltérő képből áll, amelyeket az emberi szem állásának megfelelően két különböző szögből vettek fel ugyanarról a tárgyról. A képpár egy speciális szerkezetben, a sztereoszkópban szemlélve egyetlen térhatású képpé olvad össze a néző tudatában. A tárlat során a néző bepillanthat a lövészárkokba, végignézheti a menetelő katonák és hadifoglyok sorát és plasztikus képet kaphat a háború mindennapjairól is.

A másik teremben Weinstock Ernő fényképész szemén keresztül a "gépi" háború egy másik dimenziója elevenedik meg: a harci repülőgépek fedélzetén a néző fölszállhat a magasba és felülről pillant le a harcoló felekre. A később képeslapkirálynak nevezett, főképp városképeivel egyedülálló életművet létrehozó fényképész egy repülős századnál szolgált, az évek során egy gazdag albumra való felvételt készített a légi fegyvernem bevetéséről a küzdelemben. Weinstock 377 felvételt tartalmazó háborús albuma kiemelkedő fotótörténeti és fotóművészeti emléke a korszaknak.

A Weinstock-hagyaték egy részének bemutatása most azért vált lehetővé, mert az a Nemzeti Örökség Intézete segítségével letétként a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárába került.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!