Szekeres Viktor

Egy másik, Észak-Koreáról szóló filmet is leállítottak

Hiába tűnt érdekesnek Gore Verbinski Észak-Koreában játszódó thrillerje, nem lesz belőle semmi.

Mint ismeretes, november 24-én meghackelték a Sonyt, mely támadás fő célpontja a The Interview című Észak-Koreáról szóló film volt. A napokban a stúdió a terrorfenyegetések hatására bejelentette, hogy nem mutatja be a Seth Rogen és James Franco főszereplésével készült komédiát, s ezzel párhuzamosan több sajtóorgánum is arról értesült, hogy az észak-koreai kommunista rezsim által támogatott hackerek törték fel a stúdió rendszerét, amit hivatalosan még nem erősítettek meg a hatóságok.

A történések folyományának tekinthető, hogy a New Regency stúdió bejelentette, hogy leállítja előkészítés alatt lévő, címmel egyelőre még nem rendelkező, Észak-Koreában játszódó thrillerének forgatását, melyet októberben mutattak volna be Amerikában. A paranoiás thrillert Gore Verbinski készítette volna Steve Conrad forgatókönyve alapján Steve Carell főszereplésével. A forgatási munkálatok márciusban kezdődtek volna.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!