MTI

Csaknem háromszáz embert csapott be egy internetes csaló

Vádat emelt a Keszthelyi Járási Ügyészség egy fiatal nő ellen, aki közel 300 vevőt csapott be interneten kínált márkás ruhákkal, amelyek soha nem voltak a birtokában.

A Zala Megyei Főügyészség közlése szerint 290 rendbeli csalás miatt emeltek vádat a nő ellen, aki 2012 januárja és 2013 júniusa között több internetes oldalon is kínálta nem létező portékáját. A feladott hirdetésekben kabátokat, fürdőruhákat, egyéb női felsőruházati termékeket mutatott be fényképpel, az alkalmanként ezer és ötezer forint közötti összegeket pedig a saját, illetve a barátja nevén lévő számlaszámára kérte utalni.

A tévedésbe ejtett vásárlók többször is megkísérelték felvenni a nővel a kapcsolatot, azonban ő ezekre a megkeresésekre általában nem válaszolt. Alkalomszerűen azonban visszautalt pénzeket olyanoknak, akik rendőrségi feljelentést helyeztek kilátásba. A Zalai Hírlap az eset kapcsán rendőrségi közlés alapján arról is beszámolt, hogy az összesen mintegy 850 ezer forint kárt okozó nő debreceni. Az akkor 26 éves egyetemista nő ellen azért Zalában indult nyomozás és végül a vádemelés is itt történt, mert egy pórul járt zalacsányi vevő jelentette fel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hedgehunter #2
    Csak az embereket kellene felvilagositani hogy kell online vasarolni..
  • Griphons #1
    A magyar hirdetőoldalakat is büntetni kéne (vatera, teszvesz, grando), amiért nem ellenőrzik jobban az árusítókat, és nem tesznek meg mindent a csalók kiszűréséért.
    Ezért nem vásárolok ilyen oldalakon. Százszor jobban megbízok az eBayben, megy egy kínai hong-kongi eladóban, mint a vatera bármelyik hírdetésfeladójában.