Berta Sándor

A filmipart nagyon zavarja a Google

Úgy tűnik, hogy az elmúlt hónapokban a filmipar könyörtelen harcot indított a Google ellen.

Az amerikai filmipar komoly összegeket fordított a webes konszern ellen, csak májusban például 585 000 és 1,175 millió dollár közötti összeggel támogatta néhány szövetségi államügyész munkáját. Az adatok a Sony Pictures ellen indított hackertámadás során megszerzett és a The Verge birtokába jutott e-mailekből származnak. Az ügy hátterében az áll, hogy az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) a szerzői jogsértések kapcsán elsősorban a Google ellen akart fellépni, ráadásul a legkeményebb jogi és politikai eszközökkel. Az elektronikus levelekben a Google helyett Goliath nevet tüntettek fel, így az elképzelés is Project Goliath néven szerepelt.

A filmipar célja az volt, hogy az egyes államügyészeket rávegye arra, hogy lehetőleg nagyszabású nyomozásokat és eljárásokat indítsanak a társaság ellen, hogy így gyakoroljanak rá nyomást. Az egyes szövetségi államok vezető ügyészeinek elvileg lehetőségük van arra, hogy megakadályozzanak vagy leállítsanak, illetve kezdeményezzenek vagy támogassanak vizsgálatokat. Azonban a szervezet a Techdirt.com értesülései alapján túl messzire ment. A megnevezett összegből legalább 85 000 dollárt fordítottak volna a kommunikációs kiadásokra.

Néhány nappal ezelőtt vált ismertté, hogy 2012 márciusában sor került egy találkozóra, amelyet az USA belbiztonsági minisztériuma kezdeményezett és amelyen az óriáscég, a Sony Pictures, valamint számos vállalat képviselői és politikusok vettek részt, de az nem derült ki, hogy pontosan mi volt a téma. A konszernt Vint Cerf, az Icannt Stephen Crocker képviselte.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #18
    És szerinted a Google a filmek után nem fizet a Sony-nak és a többi filmgyártónak egy közösen megegyezett árat?
  • Papichulo #17
    Vegtelenul atgondolt es osszeszedett ellenerveket sorakoztattal fel... meghajlok az intellektusod elott ;)
  • Narxis #16
    Meddig hajtogatod még ezt baromságot te szerencsétlen iBirka? Elhúzhatnál már innen a jó büdös francba.
  • Papichulo #15
    Ne evangelizaljuk azert oket, a Google egy ugyanolyan for profit ceg, mint az osszes tobbi, a gusztustalan dolgaikkal egyetemben... ok sem szivjosagbol szolgaljak ki az embereket, hanem haszonert... csakhogy nekik te magad vagy az arucikk ;)
  • kvp #14
    Nem csak a kereso zavarja oket. Hanem az, hogy most mar van a google-nak legalis filmes szolgaltatasa is. Tehat ha beirja az ember, hogy 'teljes film' angolul, akkor mar nem csak torrent talalat lesz, hanem google play-es is es az amerikaiak jo resze kifizeti azt a par dollart a filmert. A tobbi ceg meg mehet nyaralni, mert a google-nal tovabb minek menne barki ha az elso talalat is legalis, olcso es azonnal megveheto, raadasul egyenesen a google-tol.

    ps: A vicc az, hogy a google uzleti strategiaja az, hogy olyan dolgokat csinal ami az atlagos embereknek tobbnyire elonyos, ezert amikor szembekerul mas csoportokkal, akkor lobbi tevekenyseg helyett az emberek allnak moge, raadasul a sajat erdekukben. Ezzel nehez szembe menni, kb. mintha egy politikus nem a reklamja hanem az embereknek jo intezkedesei miatt lenne nepszeru.
  • zola2000 #13
    De, beírom a film címét és azt a kulcsszót, hogy "teljes film" a googlebe, és lehet nézni. a google kb csak annyit csinált, hogy az automatikus kiegészítések közül vette ki a torrent kulcsszót.

    Viszont ha a googlel majd sok ilyen dolgot tényleg nem lehet megtalálni a nagy szerzői jogi nyomásra, ezzel csak azt éri el a filmipar, hogy az emberek majd átszoknak a google/bing stb helyett egy másik keresőre.
  • Blasta #12
    Csak en nem latom a problemat itt? Miert pont a google zavarja az mpaa-t?
    Tudtommal a google mar nem jeleniti meg a torrent talalatokat (persze tudom, ra lehet venni a keresot, de az atlaguser nem tud torrent talalatokat kapni), tovabba legalis, fizetos online filmshop-ja is van (google play). Es ugye a vilag 99%-a a google kereso segitsegevel kap kismillio informaciot a filmekrol. A google now app androidon ha mozi kozeleben vagy, automatikusan megjeleniti a mozimusort.
    Hol a problema, mirol maradtam le???
    Utoljára szerkesztette: Blasta, 2014.12.23. 15:13:01
  • ostoros #11
    Good Fiend? Az egy ördög! :D
  • Tetsuo #10
    :-D
  • Papichulo #9
    csak az efféle tények a parazita felforgató ügynökök

    Neked komolyan megartott a sok Szaniszlo es/vagy kuruc.info ;)