Szekeres Viktor

Mégsem a hetedik az utolsó szezon A mentalistából?

A CBS biztos nem folytatja A mentalistát, de más csatorna még lecsaphat a krimire.

Pár hete az amerikai CBS csatorna bejelentette, hogy A mentalista (The Mentalist) című krimisorozatot az idei, hetedik évados részekkel (szám szerint 13-mal) befejezettnek nyilvánítja. Azonban Bruno Heller, A mentalista készítője elmondta egy, az EW-nak adott interjújában, hogy el tudja képzelni, hogy egy másik csatornán folytatódjanak Patrick Jane kalandjai. Ehhez természetesen csak egy megfelelő ajánlatot az asztalra rakó adó kell. Persze akár lesz nyolcadik szezon, akár nem, február 18-ra tervezett két órás finálé sorozatzáróként fog funkcionálni, nem maradnak nyitott szálak.

A Simon Baker főszereplésével készült, egykoron kiemelkedő nézettségű sorozat első éveiben az egyik legnépszerűbb krimi volt Amerikában, azonban a remek csütörtöki időpontjáról idővel a kedd esti sávba került, majd pedig, hogy e lépést valamennyire jóvá tegye a CBS, vasárnap estére pakolta A mentalistát. Azonban itt a sorozat nézettsége tovább apadt, amit a készítő azzal kívántak megállítani, hogy a hatodik évad első felében leleplezték Red Johnt, a széria ikonikus rosszfiúját. Ez a lépés azonban csak ideig-óráig hozott nézettségnövekedést, a számok később visszaálltak korábbi szintjükre és átlagosan végül csak 8-9 milliós nézettség produkált a széria.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • szomferi #2
    hát azt én is el tudnám viselni
  • bmw #1
    Jo lenne ha meg lenne tobb evad...::)