Szekeres Viktor

Még egy előzetest kapott a Kick-Ass készítőjének őrült képregényfilmje

Még két és fél hónap van a Kingsman: The Secret Service amerikai premierjéig. Addig íme egy új előzetes.

Az év egyik legszomorúbb híre volt, hogy a Fox stúdió bejelentette a Kingsman: The Secret Service című képregény-adaptáció eredetileg október 24-ére kiírt premierjének elhalasztását. A bejelentés pillanatában a február 13-i dátum még elég távolinak tetszett, de most már egyre inkább elérhető közelségbe kerül, s a várakozásunkat egy új előzetes is megkönnyítheti.


A Kick-Asst is kitaláló Mar Millar képregénye alapján készített film főszereplője Colin Firth lesz, aki mellé olyan partnereket sikerült szerződtetni, mint Samuel L. Jackson, Michael Caine és Taron Egerton. A történet egy szupertitkos kémszervezetről szól, amelynek kiképző programjába felvételre kerül egy ígéretes, képességeit tekintve azonban még közel sem kiforrott utcagyerek. A rendező pedig nem más, mint az a Matthew Vaughn, aki korábban csupa kritikailag elismert, de nem túl sikeres filmmel tette le a névjegyét, többek között a Tortával, a Csillagporral és a Kick-Ass eredeti címen már említett Ha/verrel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!