Szekeres Viktor

A fizika és a kémia után a biológia is brutális lesz

A Brutális fizika és a Brutális kémia után a Brutális biológia is elindul a Spektrumon.

November 29-én mutatja be a Spektrum legújabb, saját gyártású sorozatát, a Brutális biológiát, melynek egyik arca Dr. Szerényi Gábor lesz, akit a nézők jól ismerhetnek a közszolgálati televízió Repeta és Testi Mesék című műsorainak állandó szereplőjeként, a fiatalabbak pedig több sikeres tankönyv szerzőjeként. Ráadásul a nyolcosztályos gimnáziumok biológia-tantervét is ő dolgozta ki.

A természet titkainak megismeréséhez kísérletezni kell, vallja Szerényi és a Brutális biológiában erre is sor fog kerülni. A szóban forgó kísérletek azonban sem tanterembe, sem előadóterembe nem férnének be, így a stáb uszodában, kiürített parkolóházban és repülőtéren forgatott, hogy kiderüljön többek között, vajon a nők vagy a férfiak a jobb sofőrök, győzhet-e futásban egy sprinter, ha egy border collie az ellenfele, milyen belülről egy giliszta és egy szem. Az első adásból pedig az is kiderül, vajon miért nem kap agyrázkódást a harkály, miközben kopácsol a fán, illetve, hogy lépesek vagyunk-e akkorát ugrani mint egy macska?

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • EnxTheOne #3
    remélem az a tájszólásos gyerek nem lesz benne,
    -mert nézhetetlené teszi az egészet.
    - nem ért semmihez

    mythbustersbe se "amatörök" vannak

    meg keressenek normális rendezöt, ugyan olyan mint az összes magyar film/sorozat: odakapcsolok és már látom hogy magyar...
  • bandypappa #2
  • bandypappa #1
    "tök BRUTÁL" lesz.