Szekeres Viktor

Előzetest kapott az egyiptomi régészes horror

A The Pyramid akár még jól is elsülhet.

Az év, mozis bevételek szempontjából egyik leglassabbnak tartott hétvégéjén, egész pontosan december ötödikén kerül bemutatásra Amerikában (a hazai premierről egyelőre még nincs hír) a The Pyramid című horrorfilm, melynek megérkezett a legújabb előzetese - lejjebb meg is tekinthető. A film készítői gárdájában a horrorrendező, Alexandre Aja számít húzónévnek, a rendező pedig az a Gregory Levasseur volt, aki korábban több Aja-film (Magasfeszültség, Sziklák szeme) forgatókönyvét is írta, sőt, két Franck Khalfoun-mozihoz (P2 - A rettegés új szintje, Maniac) is ő szolgáltatta a szkriptet.


A Fox Horror a The Pyramidos egyértelműen annak koncepciójával akarja eladni a közönség számára, hiszen a szereplők között nem találunk olyan színészeket, akiknek a neve igazán nézővonzó lenne. A Ashley Hinshaw, James Buckley, Denis O’Hare, Christa-Marie Nicola és Amir K közreműködésével készült alkotás pár amerikai archeológusról szól, akik egy elveszett piramist találnak az egyiptomi sivatagban, melynek feltárása közben természetesen megmagyarázhatatlan események kezdenek történni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lapajka #5
    Igéretesnek hangzik...
  • NEXUS6 #4
    Meg is jött a kedvem a harművészethez tőle. De azóta már szintet léptem és ma már a másnapos kungfu művészetét gyakorlom!

    XD
  • Zombee #3
    Miért, a részeges kungfut el tudtad képzelni, amíg nem láttad? Jáj, az kvajó kis film. :)
  • NEXUS6 #2
    Ja régészes, bocs! :D
  • NEXUS6 #1
    Milyen lehet az a részeges horror!?
    Részeges kungfuról már hallottam!
    XD