Gyurkity Péter

Katonai robotokat mutatott be Kína 

A most bemutatott érdekes katonai robotok egy része videojátékokból is ismerős lehet.

A napokban rendezték meg Kínában a Zhuhai 2014 elnevezésű bemutatót, amely az országban az egyetlen ilyen, a központi kormányzat által is támogatott esemény. Itt számos érdekes fejlesztést ismerhettünk meg, ám a legnagyobb figyelmet talán az úgynevezett ember nélküli földi egységek (unmanned ground vehicles, UGV) váltották ki. Most ezeket vesszük közelebbről is szemügyre.

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Első helyen szerepel a különböző híradásokban az Éles Karom 2 (Sharp Claw 2) névre keresztelt, egytonnás, páncélozott, 6X6, azaz hatkerék-meghajtású jármű, amely önálló műveletekre is képes. Legnagyobb érdekessége, hogy a Starcraft játékokban megismert Protoss egységekhez hasonlóan egyfajta anyahajóként szolgál, hiszen több kisebb eszközt hordoz belsejében, ezeket pedig gyorsan és könnyen tudja kibocsátani saját magából. Ezek között kapott helyet a megfigyelésekre használt felderítő quadcopter, valamint az Éles Karom 1, amely egy lánctalpas meghajtású, 120 kg-os, gépfegyverrel, valamint több érzékelővel ellátott kisebb egység. Ez utóbbi a lehetséges célpontokat ugyan maga választja ki, ám a tüzelési engedélyt minden esetben emberi kezelő adja ki, vagyis számára itt még előírják a közvetlen vezérlést.

Legalább ilyen fontos szerep juthat a China South Industries Group által kifejlesztett járműnek, amely a meglehetősen hosszú, Crew Task Support Unmanned Mobile Platform névre hallgat. Ez leginkább az azóta kukázott MULE, illetve a General Dynamics MUTT projektjének gyümölcsére hasonlít, ám itt egy teljes mértékben önállóan operáló, a harctéren küzdő katonákat segítő eszközről van szó. Feladatai között szerepel a saját oldal katonáinak felkutatása, az utánpótlás és további felszerelés leszállítása, illetve a sebesültek hátracipelése. A Mobile Platform azonban különösen hasznos lehet a határvidékek megfigyelésében, az őrjáratozásban, amelyet távoli vezérléssel, de akár a helyszínen, jóval kisebb távolságból leadott utasításokkal, illetve hagyományos módon, emberi sofőrrel valósíthatunk meg.

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

A bemutatón több másik fejlesztés is szerepelt, ezek között említhető a kifejezetten harci célokra szánt távvezérlésű lánctalpas egység, valamint a vízi őrjáratokra használható Jing Hai Unmanned Surface Vessel. Azt azonban valószínűleg majd csak éles akcióban láthatjuk, hogy a kínai illetékesek milyen egyéb apróságokkal készülnek a jövő ütközeteire.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)