MTI

Edward Snowdenről elnevezett sajtódíjat osztottak ki Oroszországban

Edward Snowdenről, a volt amerikai titkosszolgálati alkalmazottról elnevezett díjat osztottak ki az orosz internetes sajtó képviselőinek pénteken.

A késő estébe nyúló díjátadó ünnepségen az elismerésben a hatalomtól független hírügynökségek és újságok internetes portáljai, valamint neves bloggerek is részesültek. Utóbbiak között van az orosz államfő legkíméletlenebb ellenfelének tartott Alekszej Navalnij ellenzéki is. A politikus internetes bejegyzéseit tartalmazó oldalt betiltotta az orosz állami médiafelügyelet. A díjat az év médiaszemélyiségének tartott Andrej Makarjevics, neves orosz zenész is megkapta. A szovjet időkben alapított Masina Vremenyi együttes vezetője az utóbbi hetekben támadások kereszttüzébe került Ukrajna melletti kiállásáért.

Az Internetes Sajtódíjat májusban alapította az úgynevezett elektronikus kommunikációs társaság és az Eho Moszkvi rádió. Az Oroszországban tavaly augusztus óta menekültként élő Edward Snowden hozzájárult ahhoz, hogy az elismerést róla nevezzék el. Az amerikai informatikus azóta tartózkodik Oroszországban, hogy tavaly nyáron leleplezte az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) NSA által folytatott titkos adatgyűjtési programot, a PRISM-et. Snowdent más bűncselekmények mellett kémkedéssel vádolják az Egyesült Államokban.

Az orosz bíráló bizottság Snowden-díjban részesítette továbbá az RBK orosz üzleti-politikai hírügynökséget, a Forbes amerikai újság orosz nyelvű online változatát, valamint a hatalommal szemben kritikus hangnemet megütő Vedomosztyi című napilapot, amely a finn Sanoma Independent Media, valamint az amerikai The Wall Street Journal és a Financial Times közös kiadványa. Edward Snowden október végén maga is elismerésben részesült Oroszországban. A Zinovjev Intézet emlékérmével tüntették ki. A magánintézményt Alexander Zinovjev író és filozófus munkásságának kutatására alapították.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!