MTI

Életmentő-drónt mutattak be Hollandiában

Defibrillátorral felszerelt sürgősségi drón - pilóta nélküli repülőgép - prototípusát mutatták be Hollandiában.

A Delfti Műszaki Egyetem belga származású mérnökhallgatója, Alec Momont által kifejlesztett drón akár a 100 kilométeres óránkénti sebességet is elérheti. "Az Európai Unióban évente nagyjából 800 ezer embernél jelentkezik hirtelen szívmegállás, és közülük mindössze 8 százalék éli túl" - mondta a 23 éves hallgató az egyetem kampuszán tartott demonstráción.

Momont szerint az alacsony túlélési ráta legfőbb oka, hogy viszonylag hosszú idő, nagyjából tíz perc telik el az ilyenkor szükséges szakszerű beavatkozásig, miközben már 4-6 perc alatt is visszafordíthatatlan agyi- és szívkárosodások léphetnek fel. "A sürgősségi drón egy perc alatt képes defibrillátort szállítani egy 12 négyzetkilométeren belül lévő pácienshez, 8 százalékról 80 százalékra növelve a túlélés esélyét" - húzta alá Momont.


A sárgára festett drón négy kilogrammnyi teher - ez esetben egy defibrillátor - szállítására képes és a mobiltelefonról intézett vészhívást visszakövetve, GPS-szel tájékozódik. Miután a drón a helyszínre érkezett, az őt irányító operátor a repülő szerkezeten lévő webkamera segítségével látja, hallja és instruálja az áldozaton segítő embereket - olvasható a PhysOrg tudományos hírportálon. A szerkezet prototípusa már az amszterdami sürgősségi szolgálat érdeklődését is felkeltette és a Holland Szívalapítvány is üdvözölte az ötletet. Momont azt szeretné, hogy drónja idővel "repülő orvosi szerszámosládává" váljon, és képes legyen oxigénpalackot szállítani tűzben rekedt embereknek, vagy inzulininjekciót eljuttatni cukorbetegekhez.

A mérnökhallgató szerint a kezdeti fázisban lévő szerkezeten még van mit dolgozni és a használatára vonatkozó jogi kérdéseket is tisztázni kell. Mint elmondta, reményei szerint öt éven belül egész sürgősségi-drónhálózat fog üzemelni Hollandiában. Egyetlen drón ára körülbelül 15 ezer euró (4,6 millió forint).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!