MTI

Az első ypres-i csata centenáriumáról emlékeztek meg Belgiumban

Az első világháború egyik nagy ütközetének, az úgynevezett első ypres-i - német nevén: yperni - csatának, azon belül az Yser folyó menti síkság belga részről történt elárasztásának a centenáriumáról emlékeztek meg Belgiumban a belga királyi család és külföldi közméltóságok, köztük Áder János magyar köztársasági elnök részvételével.

Az első világháború során ebben az 1914 októberében és novemberében dúlt csatában alakult ki először úgynevezett állóháború a francia-brit antant szövetség és a német császári csapatok között, ami egy idő után lényegében az egész nyugati frontot jellemezte, és eltartott egészen 1918-ig, a háború végéig. Albert belga király 1914. október 25-én a német áttörés megakadályozása érdekében elrendelte a zsilipek kinyitását Nieuwportnál. A betörő tengervíz fokozatosan elárasztotta az Yser folyó és a Diksmuide–Nieuwpoort vasútvonal töltése közötti, alacsonyan fekvő területet, amely október 29-én arra kényszerítette a német 4. hadsereget, hogy visszavonuljon, és a támadás súlypontját Ypres környékére helyezze át. Diksmuide városát november 10-én elfoglalták a németek, de Nieuwpoort a háború során végig belga kézen maradt.

A zsilipek megnyitása, az Yser-síkság elárasztása megtorpanásra késztette ugyan a németeket, de jelentős emberáldozatot követelt belga oldalon is - főként a lövészárkokból időben távozni nem tudó flamand közkatonák körében. Az akkori belga tisztikar - és különösen a főtiszti kar - zömmel francia ajkú volt, így aztán sok holland nyelvű flamandban keserű érzések maradtak hátra a történtek nyomán. Az első ypres-i csata végül is a németek számára taktikai győzelemmel, de stratégiai vereséggel zárult. A németek előrenyomultak ugyan, de képtelenek voltak elfoglalni a La Manche csatorna Angliával szembeni partvidékét: az antant katonái és a velük vállvetve harcoló belga erők szilárd védelmi vonalat alakítottak ki a tengertől 50-60 kilométer távolságban.


Az antant szemszögéből nézve ugyanakkor - bár sikerült megelőzni a csatornapart német kézre kerülését - a csapatok a két hónapig tartó folyamatos visszavonulás, harc és átcsoportosítások következtében teljesen kimerültek és súlyos veszteségeket szenvedtek. Akadozott az utánpótlás, az angol katonák francia parasztok házait fosztogatták. Angliából és a francia gyarmatokról azonban idővel folyamatossá váltak a szállítmányok, és csapaterősítések is érkeztek, így a helyzet lassan normalizálódott.

Az első yperni csatában a németek még nem vetették be a klórgázt - ez, vagyis a vegyi hadviselés globális nyitánya csak 1915 áprilisában, az úgynevezett második yperni csatában következett be. A keddi ünnepi megemlékezés két helyszínen zajlott: a részvevők délután először a tengerpart közelében található Nieuwpoortban, az I. Albert király emlékműnél gyűltek össze, majd Ypres-be, az ottani emlékkapuhoz vonultak át. A program a Flanders Fields múzeum megtekintésével, majd az ypres-i városházán fogadással folytatódott, végül este a város katedrálisában emlékkoncerttel zárult.

Ünnepi beszédében Angela Merkel német kancellár kegyelettel adózott az elesettek emléke előtt, és méltatta azt a tényt, hogy a németek által száz évvel ezelőtt lerohant Belgium fővárosa ma az Európai Unió intézményeinek ad otthont. Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy ma még nem érvényesül teljesen és visszavonhatatlanul az egységes és békés Európa eszméje, miként azt az ukrajnai események is mutatják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!