Balázs Richárd

Angliában épül a legerő­sebb időjárási szuperszámítógép

11 londoni busz súlyával vetekszik annak a szuperszámítógépnek az össztömege, ami egy hétre előre pontos időjárás előrejelzéssel fog szolgálni és képes lesz megmondani, hogy a szokatlan időjárási események a természet, vagy a klímát befolyásoló emberi tevékenység eredményei-e.

Amikor jövő évben Exeterben, a brit Meteorológiai Hivatal központjában átveszik a 140 tonnás Cray XC40 számítógépet, méretét és teljesítményét tekintve is a legnagyobb szuperszámítógép áll kizárólag az éghajlattudományok és az időjárás előrejelzés szolgálatába. "Meggyőződésünk, hogy az időjárás- és éghajlatkutatás területén ez lesz a legnagyobb a világon" - mondta Rob Varley, Meteorológiai Hivatal vezérigazgatója, aki a héten jelentette be a 97 millió angol fontos óriás megépítésének terveit.

A többi szuperszámítógéppel, mint például az amerikai Oak Ridge Nemzeti Laboratórium jóval nagyobb Titan gépével ellentétben a Cray XC40-t kizárólag az éghajlat tudományoknak szentelik. Másodpercenkénti 16 petaflops-os kapacitásával több mint kétszer nagyobb teljesítménye lesz hasonló feladatokat ellátó riválisánál, a Stuttgarti Egyetem által megépített Hornetnek.

A számítástechnika fejlődésének köszönhetően ma a négynapos előrejelzések ugyanolyan pontosak, mint 30 évvel ezelőtt az egynaposak. Varley szerint az új gép hatalmas számítási teljesítménye tovább tágítja ezt a pontossági intervallumot, 5-6 napra adva pontos előrejelzéseket. A számítógép emellett az előre tekintő éghajlati modellek és szimulációk pontosságát, méretét és megbízhatóságát is hivatott növelni, melyekkel jobban felmérhetik az éghajlatváltozás időjárási rendszerekre gyakorolt hatásait.

Pierluigi Vidale, a brit Reading Egyetem éghajlat tudósa elmondása szerint az első projekt, amiben a Crayt alkalmazni fogják, a pán-európai Primavera tanulmány lesz, ami az óceánok, az aeroszolok és az üvegházgázok egyesített hatásait vizsgálja, lemodellezve az elkövetkező 50 évben várható éghajlati sémáikat és szélsőséges időjárási eseményeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cylontoaster #27
    Félelmetesek az érveid, gratulálok.
    Okoskodj akkor tovább, és fikázz mindent, ha neked ettől jobb lesz.
  • stationx #26
    Wow, micsoda mélyenszántó érvrendszered van.
  • Molnibalage #25
    Ezek szerint neked fogalmad nincs a repülésmeteorológia pontosságáról, csak fröcsögsz összevissza...
  • stationx #24
    És ha lekéred lokálisan, pár órára vagy 1-2 napra előre, hogy milyen idő lesz, az gyakorlatilag órára pontosan meg tudja neked mondani, hogy mikor fog esni meg milyen szél lesz, sokkal nagyobb magabiztossággal.

    Hát persze.
  • seepheeerd #23
    A seregben (tüzérség) anno 3 óránként küldtünk fel ballont, merugye 200m-es magasságonként tudnunk kellett a hőmérsékletet, szálsebességet, szélirányt, páratartalmat ahhoz, hogy a kezdőelemeket kiszámítsuk (pontosabban a szükséges javításokat).
  • seepheeerd #22
    És erről már tud az időjárás is? :)
  • Tetsuo #21
    Hehehe. Mi az a mélyedés? Csak nem a Kárpát-medence?
  • paby88 #20
    hát én a magyar szupermeteorológiával se mentem semmire mert ahol lakom pont egy mélyedésben van így aztán nagyon sokszor van olyan hogy mindenhol esik csak itt nem vagy sehol se esik de itt igen...
  • Tetsuo #19
    Pontos. Magyarországon meg sok más országban, de nem Ángliában.
    Az angolok ezzel a "szuper"számítógéppel elérik a létrázó béka szintjét, de már az is sok lesz nekik. ;-)
  • NEXUS6 #18
    Amúgy van Magyarországon is van egy település, ahol az előrejelzések már most is közel 1000%-os biztonsággal bejönnek, és minden időjárás jelentésben/előrejelzésben meg is említik: Helyenként.
    XD