MTI

Elküldte első Twitter-üzenetét a brit uralkodó

Elküldte pénteken első személyes Twitter-üzenetét a brit uralkodó.

A 88 esztendős II. Erzsébet királynő nyitotta meg a londoni Tudománytörténeti Múzeum új, Information Age című nagyszabású kiállítását, amely az információs korszak fejlődésének legjelentősebb mérföldköveit mutatja be. Az uralkodó - 93 éves férje, Fülöp edinburghi herceg társaságában - megtekintette a kiállítást, majd Ian Blatchford, a múzeum igazgatója megkérte, hogy az udvar már korábban létrehozott, @BritishMonarchy címen követhető Twitter-olalán küldje el első üzenetét.

A királynő 600 meghívott vendég előtt tette közzé a közösségi portálon, hogy örömére szolgál az Information Age című kiállítás megnyitása a "@ScienceMuseum"-ban. Az uralkodó az "Elizabeth R." szignóval látta el élete első személyes Twitter-üzenetét.

A királynőről - aki a II. világháború idején, 18 éves hercegnőként autószerelői képesítést szerzett, és a brit hadsereg teherautóit javította - régóta köztudott technikai érdeklődése, és az is, hogy egyáltalán nem idegenkedik az internet és a mobiltávközlés legújabb eszközeinek használatától sem. Öles szalagcímek adták az alattvalók tudomására, amikor II. Erzsébet királynő 2003-ban elküldte első sms-üzenetét, két évre rá megvásárolta első iPod multimédiás lejátszóját, tavalyelőtt pedig megrendelte első iPad táblagépét is.

A brit uralkodó azonban már ifjúkorában is értékelte az elektronikus média fejlődésének jelentőségét. Nagy-Britanniához és a Nemzetközösséghez intézett karácsonyi beszédét először 1957-ben sugározta egyenes adásban a BBC televízió. Az akkor 31 éves királynő kifejezte reményét, hogy "ez az új médium" személyesebbé és közvetlenebbé teszi karácsonyi üzeneteit népei számára. A csaknem hat évtizeddel ezelőtti közvetítésben hozzátette: az, hogy "néhányan Önök közül ma láthatnak is engem, csak egy újabb példája a körülöttünk zajló változások gyorsaságának..."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ryder159 #2
    @bunny - nekem sincs, de még iPad-em se :)
  • bunny #1
    Előrébb jár az öreglány mint én, nekem még mindig nincs twitterem :)