Gyurkity Péter

Készül Kína harmadik repülőgép-hordozója 

Kínai források szerint még a második példány befejezése előtt indul a harmadik hordozó gyártása.

A kínai haditengerészet az utóbbi években - az ország egyéb fegyvernemeivel együtt - rohamos fejlődésen esett át, bár itt az Egyesült Államokkal szembeni lemaradás még jelentősebb, hiszen a fontosabb tengeri kereskedelmi utak és csomópontok ellenőrzése az USA kiemelt világhatalmi szerepének letéteményese, amivel a rivális hatalmak eddig egyáltalán nem tudták felvenni a versenyt. Most a sorrendben harmadik repülőgép-hordozót szeretnék elkészíteni, ám itt még csak a tervezési fázisban járnak.

Egy hongkongi lap egy kanadai illetőségű kiadvány értesülésére hivatkozva számolt be arról, hogy a helyi illetékesek megtették a szükséges előkészületeket a második saját tervezésű és gyártású repülőgép-hordozó alapjainak lefektetése érdekében. A gyártási feladatokat ezúttal a sanghaji Csiangnan hajógyár vállalja majd magára, ehhez azonban a tervek véglegesítése, a finomabb részletek kidolgozása szükséges, ezt követően indulhat csak a következő fázis. Érdekes módon a meghajtásról ezúttal hagyományos erőforrás gondoskodna, vagyis a harmadik hajó esetében elvetik az atomenergia alkalmazását.


Kínai tengeri ereje jelenleg egyetlen repülőgép-hordozóra támaszkodik, ezt Ukrajnától vásárolták (maga a hajó szovjet eredetű, annak idején Riga néven a Kuznyecov-osztályba sorolták), majd pedig a szükséges változtatások után Liaoning néven állították szolgálatba. Jelenleg (2012 óta) kiképzési feladatkört lát el, a kínai pilóták ezen gyakorolhatnak, amíg elkészül az ország első saját gyártású egysége, amely egyelőre Talien városában épül. Ez utóbbi az évtized végére állhat majd készen, míg a fent említett harmadik példány valamikor ezután léphet majd hadrendbe. Katonai szakértők szerint az atomenergia alkalmazásához még szükség lesz a megbízhatósági problémák kiszűrésére, a legénység kiképzésére, valamint a karbantartási feladatokat megfelelő szinten ellátó hazai bázis kijelölésére, ehhez pedig szintén évek kellenek majd.

A két új, immár harcászati feladatokra is teljes mértékben alkalmas hordozóval Kína jelentős mértékben növeli majd súlyát a tengereken, ám a felzárkózáshoz további évekre, évtizedekre lesz szükségük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Papichulo #11
    Amcsiknak újabb 4-5 szuperhordozója lesz készen.

    Ezek nem addicionalis egysegek lesznek, hanem helyettuk kivonnak regebbi CVN-eket...
  • Kelta #10
    pontosan ahogy írod, és hozzátenném, mire ezek nagyjából kiképezve ütőképes flottát alkotnának, Amcsiknak újabb 4-5 szuperhordozója lesz készen..amelyek ezeket évtizedekkel előzik meg :)
  • Molnibalage #9
    Öööö, azok kurva rég voltak. Ma pontosan a bibi az, hogy egy fegyverreszer integrálása és combat ready elérése évekbe vagy évtizedekbe telik. Ezért balfasz kishaznák, ahol 20 éve tartó képességleépítési spirál van.
  • zola2000 #8
    A világtörténelemben sok háború már bebizonyította, hogy ha a gazdaság erős, akkor hadsereget gyorsan össze lehet dobni ... de a világ annyit változott azóta, hogy ma már lehet remélni hogy nem fognak összecsapni a szuperhatalmak, mert az mai atom-biológiai és genetikai stb fegyverekkel egyenlő lenne a világvégével.
  • Molnibalage #7
    Jaj... Tipikusan olyan hozzászólás, akiknek lövése nincs a repülésről és műszaki tudományokról...

    A Kínai Légierő csúcsgépei jelenleg mások által tervezett és gyártott Szu-30MKK és MKK2 gépek, a J-11A erős orosz kopperációval készlült és a '80-as évek beli Szu-27 másolata gyakorlatilag... A J-11B már újabb és majdnem teljesen kínai, de azért ezt korszerűnek nevezni a csúcs jenki gépekhez mérve minimum röhejes, mert tudtommal még ezek is a félaktív légharcrakéták korában vannak...

    A J-10 gépek közül az újabbak kb. ott vannak, mint a korszerűsítés nélküli '90-es évek eleji F-16C Block 30/32 vagy talán picit fentebb, de erre sem vennék mérget. Az összes újabb gép techdemó szinten van.

    Haditengerészetük minőségileg és mennyiségileg olyan, hogy egy sima CSG-nek sem lenne kihívás, ha saját gépek nem adnak borzalmasan erős légifedezet nekik.

    Van egy két ország aki csendben van, és bizony oda tudna vágni,a nagy,US-ának,ha nagyon akarna.!!
    Kérem felsorolni a kit, a mivel és hogyant...

    A hangarban allo gepek a kepzetlen pilotakkal es a szolgalatba sem allitotta fegyverekkel kulonosen utokepes erot kepviselnek.
    Kb. erről van szó.


    Utoljára szerkesztette: Molnibalage, 2014.10.30. 09:41:40
  • Papichulo #6
    Lehet hogy a repülők, már a hangárba álnak, nem minden Amerika.

    A hangarban allo gepek a kepzetlen pilotakkal es a szolgalatba sem allitotta fegyverekkel kulonosen utokepes erot kepviselnek.

    Van egy két ország aki csendben van, és bizony oda tudna vágni,a nagy,US-ának,ha nagyon akarna.!!

    A PRC nem tartozik ezen orszagok koze.
  • vajdaság #5
    Kínát hüjének,nézték mikor 6 sávos autópályát épített, sok évvel ezelőtt, nem volt autójuk csak sok bicigli. Ma benőték az autópályákat!!!!!
    Lehet hogy a repülők, már a hangárba álnak, nem minden Amerika.!! Van egy két ország aki csendben van, és bizony oda tudna vágni,a nagy,US-ának,ha nagyon akarna.!!
  • Papichulo #4
    Jelen pillanatban a PLAN-nak meg egyetlen szolgalatba allitott CV-je sincs... nemhogy tervezesi vagy uzemeltetesi kulturaja. Eleg sok - elhallgatott - malort es balesetet vizionalok erre a programra :)
  • RAZOR27 #3
    na, de van rajta ébresztőóra?
  • Fizikuslány #2
    Nem szorosan kapcsolódik, de erről már hallottatok? http://atomenergiainfo.hu/orosz-atomenergetika/osszegyujtik-a-radioaktiv-navigacios-eszkozoket