Gyurkity Péter

Gyógyíthatóvá válhat a cukorbetegség 

Az egyes típusú cukorbetegségben szenvedők embrionális őssejtek révén kapnak mentőövet.

A diabetes mellitus korunk egyik leggyorsabban terjedő betegsége, és mivel ez elsősorban a megváltozott életmód és táplálkozás számlájára írható, nyugodtan nevezhetjük civilizációs betegségnek. Most az egyes típusú cukorbetegségben szenvedők számára jelent meg az új reménysugár, mégpedig az őssejtek kutatása révén.

A Harvard Egyetem kutatócsapatát vezető Doug Melton immár 23 éve foglalkozik a témával, ami elsősorban annak eredménye, hogy annak idején saját fiát is ezzel diagnosztizálták. Másfél évtizede igyekeznek választ találni arra a kérdésre, hogy miként lehet őssejtek bevonásával pótolni az inzulintermelésben kulcsszerepet betöltő béta-sejteket, a most közzétett tanulmány eddigi eredménye pedig arra utal, hogy közel állnak a megoldáshoz. Eddig egerekben alkalmazták az emberekből származó embrionális őssejteket, a kiválasztott és az átültetésen átesett példányok hónapokkal a beavatkozást követően is megfelelő mennyiségű inzulint termeltek, így bizakodva várják a következő fázist, amelyben egyéb, hozzánk még közelebb álló állatokkal, illetve akár emberekkel is folytathatják majd a munkát

Az egyes típusú cukorbetegség egy autoimmun kór, amely inzulinhiányt okoz. Ellentétben a főként az elhízás és a helytelen táplálkozás számlájára írt kettes típussal, ez leginkább gyermek- és fiatal korban fordul elő, miután a szervezet immunrendszere idegenként ismeri fel a hasnyálmirigy inzulint termelő béta-sejtjeit, amelyek a gyulladás következtében elpusztulnak. A legfőbb ellenszer a hiányzó inzulin pótlása, ezt többnyire injekcióval, mostanában pedig egyre inkább spray segítségével oldják meg, de szóba jöhet a hasnyálmirigy-átültetés, ahol viszont gondot jelent a megfelelő számú (agyhalott) donor hiánya, illetve az eljárás költségei és annak átmeneti jellege, mivel a beültetett sejtek hatékonysága idővel leromlik.

Amennyiben az új béta-sejtekké átalakuló embrionális őssejtek emberekben is megfelelő módon működnek majd, néhány éven belül elterjedhet az új eljárás, amely végleges választ adhat az egyes típussal kapcsolatos problémákra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mrzed001 #5
    Csak a 2-es típusú cukorbetegség (inzulin rezisztencia) gyógyítható.
    Ha jól emlékszem éppen Conan poénkodott róla az amcsi tv-ben, hogy
    - igen, megvan a 2-es típusú diabétesz gyógyításának a módszere, amely a rendszeres sport és kemény diéta ... tehát kijelenthetjük, hogy nekünk amerikaiaknak ez a betegség gyógyíthatatlan :D
  • cylontoaster #4
    Így van!
    Az újholdat követő első vasárnapon ki kell menni a legközelebbi nyárfaerdőbe, és ott meztelenül cigánykerekezni, majd három koromfekete macskával zsonglőrködni. Ha ezek után megiszol egy vödör vizet, akkor elmúlik a cukorbetegség, sőt még a rák is.

    Mint az közismert.

    (Van donor, mint látható..)
  • Pityu83 #3
    Hát jól le van maradva a modern orvostudomány,vagy inkább szándékos.Már rég gyógyítható de ezt nem mindenki tudja,és nem kell hozzá hiper szuper laboratóriumban kikísérletezett gyógyszer.
  • prometheus13 #2
    agyhalott donorok szép számmal vannak a magyar parlamentben, szinte mindegyiküket szívesen felajánlanám az emberiség javára
  • halgatyó #1
    "gondot jelent a megfelelő számú (agyhalott) donor hiánya"

    Há' nem is tudom.... annyi agyhalott mászkál mostanában mindenfelé...:-)) A szennytévécsatornák tömegével gyártják a hasnyálmirigy-donorokat