Szekeres Viktor
A séf - Fogod bírni idegekkel?
Az igazán jó hangulatú filmet azoknak is ajánljuk, akik kibírják nyálcsorgatás nélkül a nagyszerű ételek látványát. De nekik nagyon.
Hogy tetszett A séf?
A séf története első pillantásra egy szakácsról szól, aki idegösszeroppanását követően a puccos éttermet egy kajás kocsira cseréli, de valójában inkább egy családi dramedyvel van dolgunk, melynek központi figurája egy apa, aki rádöbben, hogy munkájának köszönhetően milyen mértékben hanyagolta el a fiát. Igazi közhelyparádé is kisülhetne ilyen felütésből, s a film meg sem próbálja kerülni a tipikus paneleket, de mindez olyan stílusban kerül megvalósításra, hogy az jó szájízt vált ki belőlünk.
A jó szájízt persze nem csak a film stílusa okozhatja számunkra, hanem az is, amit konkrétan látunk benne, hiszen megannyi ételt prezentálnak a Séfben, mi pedig nézhetjük azok tálalását, valamint elkészítését - ez utóbbi ráadásul nem csak vizuális orgazmust jelenthet, hanem még hasznot is húzhatunk belőle, hiszen némelyik étel elkészítési módját is felidézhetjük otthon. (Igen, nem csak bonyolult ételeket mutatnak be, hanem könnyedén elkészíthetőeket is.)
A séf minden képkockáját átitatja a szenvedély. Jon Favreau lehet, hogy nem nagy színész, s ki tudja, talán nem is a rendezők non plus ultrája, de ezen filmjének remek témát választott, s egy olyan színészt (sajátmagát), aki képes sugározni karakteréről azt, hogy nem csak nagyon ért a szakácskodáshoz, hanem imádja is, amit csinál. Mindehhez persze elengedhetetlen volt az, hogy a főzős jeleneteket Favreau egyedül oldja meg. Ráadásul, ahogy a stáblista alatti jelenetekből kiderül, az őt trenírozó profi szakács (Roy Choi) nem csak a fogásokat és a mesterség technikáját mutatta meg, hanem annak filozófiáját is megkísérelte átadni, és a filmet látva megállapíthatjuk, hogy tanácsai nem találtak süket fülekre.
A film egyik érdekessége, hogy elég komoly szerephez jut benne a közösségi média, azon belül is a Twitter - érdekes módon ez, a sokak szerint az egymástól való elidegenedés szimbólumának számító jelenség segít abban, hogy a főhős rádöbbenjen arra, mi is fontos az életében. A séf másik kiemelten erős komponense a zene, aki szereti az igazi hangszeres, latin zenét, az nagyon fog örülni. De persze a fókusz mindvégig az étkeken marad.
Könnyed, mosolygós film lett A séf, igazi mélység nélküli limonádé. Mivel ártalmatlan, ezért kellemes szórakozást jelenthet az erre vágyóknak, de semmi pluszt nem érdemes keresni benne - legalábbis a történetet, a karaktereket, a mondanivalót és a megvalósítást illetően semmiképp sem. Ami az átlagos értékelést megdobhatja, az egyértelműen a gasztro vonal, ami még a rántotthús-hívő hazai közönség nyálelválasztását is beindíthatja, hiszen nem csak a modern gasztronómia puccos kajáit vonultatja fel a film, hanem mindenféle gyorsan elkészíthető finomságot, szendvicseket és utcai édességeket. Ezek már kinézetre is igen csábítóak, azonban az, hogy még látjuk is, miképpen készülnek, minimum négyzetre emeli a nézői élményt.
A jó szájízt persze nem csak a film stílusa okozhatja számunkra, hanem az is, amit konkrétan látunk benne, hiszen megannyi ételt prezentálnak a Séfben, mi pedig nézhetjük azok tálalását, valamint elkészítését - ez utóbbi ráadásul nem csak vizuális orgazmust jelenthet, hanem még hasznot is húzhatunk belőle, hiszen némelyik étel elkészítési módját is felidézhetjük otthon. (Igen, nem csak bonyolult ételeket mutatnak be, hanem könnyedén elkészíthetőeket is.)
A séf minden képkockáját átitatja a szenvedély. Jon Favreau lehet, hogy nem nagy színész, s ki tudja, talán nem is a rendezők non plus ultrája, de ezen filmjének remek témát választott, s egy olyan színészt (sajátmagát), aki képes sugározni karakteréről azt, hogy nem csak nagyon ért a szakácskodáshoz, hanem imádja is, amit csinál. Mindehhez persze elengedhetetlen volt az, hogy a főzős jeleneteket Favreau egyedül oldja meg. Ráadásul, ahogy a stáblista alatti jelenetekből kiderül, az őt trenírozó profi szakács (Roy Choi) nem csak a fogásokat és a mesterség technikáját mutatta meg, hanem annak filozófiáját is megkísérelte átadni, és a filmet látva megállapíthatjuk, hogy tanácsai nem találtak süket fülekre.
A film egyik érdekessége, hogy elég komoly szerephez jut benne a közösségi média, azon belül is a Twitter - érdekes módon ez, a sokak szerint az egymástól való elidegenedés szimbólumának számító jelenség segít abban, hogy a főhős rádöbbenjen arra, mi is fontos az életében. A séf másik kiemelten erős komponense a zene, aki szereti az igazi hangszeres, latin zenét, az nagyon fog örülni. De persze a fókusz mindvégig az étkeken marad.
Könnyed, mosolygós film lett A séf, igazi mélység nélküli limonádé. Mivel ártalmatlan, ezért kellemes szórakozást jelenthet az erre vágyóknak, de semmi pluszt nem érdemes keresni benne - legalábbis a történetet, a karaktereket, a mondanivalót és a megvalósítást illetően semmiképp sem. Ami az átlagos értékelést megdobhatja, az egyértelműen a gasztro vonal, ami még a rántotthús-hívő hazai közönség nyálelválasztását is beindíthatja, hiszen nem csak a modern gasztronómia puccos kajáit vonultatja fel a film, hanem mindenféle gyorsan elkészíthető finomságot, szendvicseket és utcai édességeket. Ezek már kinézetre is igen csábítóak, azonban az, hogy még látjuk is, miképpen készülnek, minimum négyzetre emeli a nézői élményt.
|
A séf (Chef)
színes, magyarul beszélő, amerikai komédia, 114 perc, 2014 6 éven aluliak számára nem ajánlott rendező: Jon Favreau forgatókönyvíró: Jon Favreau operatőr: Kramer Morgenthau producer: Sergei Bespalov, Jon Favreau szereplők: Jon Favreau (Carl Casper) Sofía Vergara (Inez) John Leguizamo (Martin) Emjay Anthony (Percy) Robert Downey Jr. (Marvin) Scarlett Johansson (Molly) Dustin Hoffman (Riva) Bobby Cannavale (Tony) Amy Sedaris (Jen) Oliver Platt (Ramsey Michel) |
