Szekeres Viktor

A Harcosok klubja rendezője kapta a jövő év legtutibb sorozatos projektjét

Az utóbbi évek egyik legzseniálisabb sorozatát David Fincher rendezésével dolgozzák föl.

A The Guardian információi szerint az HBO által korábban berendelt Utopia című sorozat összes első évados epizódját David Fincher fogja rendezni. Mindez azt jelenti, hogy az idén a Holtodiglan (Gone Girl) című krimivel jelentkező filmes egész éves elfoglaltságot talált magának, körülbelül úgy, mint Steven Soderbergh, a Cinemaxos A sebész (The Knick) esetében, vagy pedig Cary Fukunaga A törvény nevében (True Detective) kapcsán. (Az efféle rendezői elkötelezettség egyébként nagyon ritka a sorozatos világban.) Fincher a Utopián Gillian Flynnel, a Holtodiglan szkriptjének írójával fog dolgozni.


Aki kicsit is érdeklődik a tévésorozatok iránt, annak minden bizonnyal nem kell bemutatni a Utopiát - ezt fogja feldolgozni az HBO. Az angol Channel 4 szériája mondhatni bemutatása pillanatában kultikussá vált elborult történetének és zseniális látványvilágának köszönhetően. A történet egy képregényről szól, mely valami globális katasztrófát jósol meg. Ennek a kéziratát szerzi meg pár fiatal geek és összeesküvés elmélet-hívő, miközben egy ügynökség mindent megtesz, hogy visszaszerezze tőlük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!