Szekeres Viktor

Bajban a Fehér Házat elpusztító akciófilm folytatása

Elveszítette rendezőjét a London Has Fallen, pedig a forgatás nemsokára kezdődik.

Elvesztette rendezőjét a Támadás a Fehér Ház ellen című akciófilm folytatása. Az eredetileg Olympus Has Fallen címre hallgató mozi második része, a London Has Fallen értelemszerűen egy londoni terroristatámadásról fog szólni, melyre az angol miniszterelnök temetésén kerül sor. Ebből a filmből szállt ki "kreatív nézeteltérések miatt" a kiszemelt rendező, Fredrik Bond (Halálos szerelem). Ez alapjába véve nem is lenne nagy gond, azonban mivel a tervezett film forgatása napokon belül indulna, a stúdiót kissé szorítja az idő, hogy megfelelő utódot találjon.

A The Hollywood Reporter értesülései szerint a Millennium Films azonnal intenzív keresésbe fogott és talán még hétvégén bejelentésre kerül Bond utódja, aki előtt nem kis feladat fog tornyosulni, hiszen feladata az első rész sikerének megismétlése, vagy felülmúlása lenne. A tavaly tavasszal bemutatott 70 millió dollárba kerülő filmre 99 millió dollár értékben adtak el rá jegyet Amerikában, amihez 62 milliós nemzetközi bevétel is társult. A London Has Fallenre Gerard Butler mellett várhatóan Morgan Freeman és Aaron Eckhart is visszatér.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Milo01 #2
    Esetleg az meg sem fordult a fejedben hogy az a rendező nem vállalta, vagy talán más filmen dolgozik és nem ér rá....
  • arty #1
    és miért nem az első részben már bizonyított rendező rendezte volna ezt is?!

    studiok miért ekkora baromállatok?!