Szekeres Viktor

A Fantasztikus Négyes sztárja is Magyarországra érkezik

Kate Mara lesz Matt Damon egyik partnere a Marsiban.

Mint ismeretes, jelen állás szerint Ridley Scott Magyarországon fogja forgatni következő filmjét, A Marsi (The Martian) című scifit, s ez egyben azt is jelenti, hogy annak, aki érdeklődik a hazánkba érkező sztárok iránt, mostantól érdemes figyelemmel követnie a projekttel kapcsolatos szereposztási híreket. A napokban például az derült ki, hogy a főszereplő Matt Damon egyik partnere az a Kate Mara lesz, akit legutóbb a Kártyavár (House of Cards) című sorozatban láthattunk, s nemsokára szerepelni fog a Fantasztikus Négyes rebootjában, mint Sue Storm.

A Marsi, amely egyébként nemsokára megjelenik itthon is könyv formájában, 2012-ben eredetileg egy e-könyvként került kiadásra, s csak idén februárban került nyomtatott formában a piacra. A szerző egy bizonyos Andy Weir, a történet pedig egy űrhajósról szól, aki az első Marsra lépő emberek közé tartozik, s a bolygóra lépést következő hatodik napon biztosnak tűnik, hogy ő lesz az első ember, aki meg is hal ott, ugyanis egy porvihart követően társai halottnak hiszik, magára hagyják, s távoznak űrhajójukkal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #3
    A film megbukott, az amerikai és nemzetközi bevételek összesen nem tették ki a költségeket, ha ebből még levonjuk a mozik, forgalmazók részét, a Foxnak van egy masszív 60-70 milliós vesztesége a filmen. :)
  • Szefmester #2
    És egy fehér csaj a nővére... Nagyobb rejtély lesz ez mint Barney Stinson apja. :D
  • Netmániás #1
    Néger Fáklya ? Mi lett vele ? Odaégett ? :D Remélem bukni fog a film !