Szekeres Viktor

Baljós előjelek a TV2 új valóságshow-jával kapcsolatban

A kezdeti sikereket követően a Rising Star egymás után több országban is megbukott.

A TV2 a tervek szerint november második hetében indítja el új valóságshow-ját, a Rising Start. Az énekes tehetségkutatót a csatorna tavasszal vásárolta meg izraeli partnerétől, azzal a feltett szándékkal, hogy a műsorral forradalmasítja a repetitívvé vált műfajt. A Rising Star különlegessége ugyanis az, hogy a nézők valós időben, a képernyőn látható módon szavazhatnak az énekesekre, így döntve a sorsukról - valaki akkor jut tovább, ha a szavazatok 70%-át megkapja.

Eleinte biztatóak voltak az előjelek, ugyanis a műsor nem csak hazájában, hanem Portugáliában és Brazíliában is sikert aratott. Azonban azóta nem nagyon beszélhetünk jó szereplésről, legalábbis nézettség szempontjából semmiképp sem. A Rising Star előbb Amerikában szerepelt le rettenetesen gyenge nézettséget produkálva, majd Németországban maradt el az elvárt nézettségtől, s kapott ki a konkurencia konzerv filmjeitől. A legújabb csapást pedig Angliában szenvedte el a formátum, hiszen az ITV csatorna már a tervezett bemutató előtt úgy döntött, hogy inkább lemond annak lehetőségéről, hogy bemutassa a realityt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • KopaszIsten #1
    "Baljós előjelek a TV2 új valóságshow-jával kapcsolatban"

    Jó, hogy nem Baljós árnyak vetülnek a TV2 új valóságshow-jára. :D