Gyurkity Péter

Indul az őssejtek emberi tesztelése 

Japánban az időskori vakságot gyógyítanák őssejtek bevonásával, az emberi kísérletek most indulnak.

Az őssejtek felhasználásának területe az utóbbi időben alaposan kibővült, bár az emberi pácienseken történő kísérletek még gyerekcipőben járnak, aminek sokszor nemcsak technológiai, de etikai és jogi akadályai is vannak. Japánban most az indukált pluripotens őssejtek emberi tesztelése indul meg, amelyek korábban majmokban és egerekben is hasznosnak bizonyultak.

Masayo Takahashi, a RIKEN kutatóintézet szakembere, az időskori vakság egyik leggyakoribb okozója, a makuláris degeneráció, vagyis az AMD okozta vakság ellen dolgozta ki az új terápiát. Ezzel kapcsolatban már évekkel korábban folytak különböző tesztek, ezeket azonban a szükséges engedélyek hiányában egereken és majmokon végezték el, az ottani eredmények pedig azt mutatták, hogy egyrészt sikerült elérni a kívánt hatást, másrészt pedig elkerülték a tumorok és egyéb daganatok kialakulását, vagyis a nem kívánt mellékhatások megjelenését. Most egy idős páciens bevonásával indulnak meg az emberi kísérletek, amelyek folytán a bőrből vett mintákból úgynevezett indukált pluripotens őssejteket (iPS) állítanak elő, vagyis nincs szükség embrióból vett példányokra, így számos etikai probléma is megkerülhető.


Az öregedéssel együtt járó makula degeneráció így torzítja el a látást

Az eljárás során a beteg bőréből levett, az illető személy genetikai állományával megegyező sejteket egyéb gének segítségével visszaállítják a korábbi, őssejt állapotukba, menet közben gondoskodva arról, hogy a genetikai mutációkkal kapcsolatos félelmek ne igazolódjanak be. Ezen indukált őssejtekből látóidegeket növesztenek, majd az így előállított lapkát sebészeti úton a retinához illesztik – a technológiai fejlődésnek köszönhetően ezen utolsó lépéshez alig néhány napra van szükség. Az AMD esetében a látóidegek pótlása az elsődleges kérdés, hiszen az idő előrehaladtával ezek pusztulnak el. Takahashi egy 19 személyből álló minisztériumi bizottság előtt ismertette a kezelés részleteit és előnyeit, ők azonban mindössze annyit árultak el a sajtónak, hogy nem találtak komoly kivetnivalót abban.

Korábban egyes kutatók embrionális őssejtek felhasználásával próbáltak meg hasonló eredményt elérni, ezek a kísérletek szintén folynak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!