Berta Sándor

Egyre fontosabb a Sony számára az IFA

A karácsony közelsége miatt fontos az informatikai kiállítás. Az okostelefonok alsó szegmense helyett okos órákkal próbálkoznak.

"Az IFA egyre fontosabb nekünk, különösen az ideális időpont miatt, mert ilyenkor a kereskedők már a karácsonyi rohamra készülnek. Sok országban, például Kínában is, azt látjuk, hogy jelentősen nő az olcsó okostelefonok piaca. Ez számunkra nem annyira érdekes, viszont úgy gondoljuk, hogy a középső termékkategóriában még komoly lehetőségeink lehetnek. Számunkra az okostelefonok mellett az okosórák is nagy stratégiai jelentőséggel bírnak." - jelentette ki Suzuki Kunimasa.

"Azt nem tudom megmondani, hogy mennyi ideig növekedhet még a mobil eszközök képernyőmérete, mi csupán megfelelő kínálatot akarjuk biztosítani. Egy okostelefonnál a képernyőméret határa 6 hüvelyk, de nem szabad elfelejteni, hogy a készülékek Bluetooth-fülhallgatóval is használhatók és ezért nagyobb méretűek is lehetnek. Mi mind az okostelefonok, mind a táblagépek piacán jelen vagyunk és mindig a kereslethez igazodunk. Amennyiben az emberek nagyobb kijelzőket akarnak, akkor olyanokat fogunk kínálni nekik." - tette hozzá


Suzuki Kunimasa

Suzuki unimasa kiemelte, hogy nagyon elégedettek az Androiddal, mert magas felhasználói komfortérzetet biztosít. A következő Android-generáció várhatóan még jobb lesz, ezért egyelőre nem tervezik Windows Phone termékek kifejlesztését és piacra dobását, de természetesen minden szereplővel kapcsolatban állnak.

Az üzletember hozzátette, hogy az okosórák piacán régóta jelen vannak, nemrég piacra dobták a harmadik generációs eszközüket és ez egy olyan terület a számukra, amibe a jövőben is be fognak fektetni. Mivel az emberek még nem tudják, hogy mire számítsanak a viselhető termékektől, ezért előtte fel kell kelteni a felhasználók érdeklődését. Egyre több gyártó van jelen ezen a piacon, élesedik a harc, a vásárlók próbálgatják ezeket a készülékeket és a fitneszkarkötőket. Úgy véli, hogy aAz elmúlt években elsősorban azok vették meg ezeket a modelleket, akik szeretnek minden új terméket kipróbálni, de ez lassan megváltozik.

"A viselhető eszközöknek mérniük kell a múltat. Ez azt jelenti, hogy olyan információkat tárolnak el, amelyekről az emberek talán nem is tudnak. Hol volt valaki egy bizonyos időpontban és mit tett akkor? De ezzel párhuzamosan tanácsokat adhatnak a jövőre nézve is és ezeket a javaslatokat a korábban mért adatokból következtetik ki" - hangsúlyozta a Sony Mobile vezetője. Suzuki Kunimasa végül leszögezte, hogy a japán konszernt nehéz elképzelni okostelefonok nélkül, de a mobil szektor nem csak ezekről a készülékekről szól, hanem az alkalmazásokról és minden olyasmiről is, ami az okostelefonokhoz és a tábla PC-khez kapcsolódik. Elképzelhetetlen, hogy ezt a Sony valamikor feladja, túl alapvető dologról van szó, még ha a jövőben ezen eszközök formája meg is változik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!