Szekeres Viktor
A galaxis őrzői - Nyugdíjazhatjuk a Bosszúállókat
Korrekt film volt a Bosszúállók, de A galaxis őrzői után semmi szüksége a Marvelnek arra, hogy holmi Vasemberekkel égesse magát. Hatalomátvételre került sor.
A Marvel Studios hatalmas kockázatot vállalt azzal, hogy a semmiből próbált meg felépíteni egy szuperhős csapatot. Emlékezhetünk, hogy a Bosszúállók előtt Vasember, Thor és Amerika kapitány is saját filmeket kapott, pedig ők sokkal ismertebbek voltak, mint Űrlord, Groot vagy Mordály, a mosómedve. Hasonlóképpen az Igazság Ligája is csak Superman, Denevérember és Csodanő egyéni filmjei után fog összeállni a DC-univerzumban. A galaxis őrzőinek tehát nulláról kellett megalapozniuk magukat, s ezt sikerrel is tették.
Persze a fentiekhez hozzá kell tenni azt is, hogy természetesen az egyéni alapozás ennyire ismeretlen karaktereknél nem is működhetett volna, egy Gamora-filmre biztos, nem ültek be volna annyian, mint pár fura kinézetű szuperhős közös akciózására, de a sikerhez hatalmas szükség volt a marketingre, a sok reklámra. És A galaxis őrzőinek talán ez a legnagyobb hibája is, hogy már a film forgatása közben tudták a készítők, hogy bizonyos jeleneteknek, megoldásoknak alá kell játszania a későbbi kampánynak. De szerencsére még az erőltetett, vagy reklámcélú felhasználás végett legyártott jelenetek, illetve snittek sem lógnak ki a végső produktumból.
A Galaxis őrzői története a Földön kezdődik a 80-as években, de meglehetősen hamar ugrunk pár évtizedet előre a jelenbe, egy bolygóközi háborúskodás helyszínére. Ilyen körülmények között próbál boldogulni és hírnévre szert tenni a magát egyszerűen csak Űrlordnak nevező Peter Quill, valamint pár bajtársa, akik egy közös célért hajtva verődnek idővel össze. A végeredmény pedig nem más lesz, mint egy nagyszabású scifi.
A film egyik fő jellemzője az, hogy vicces. Sőt, helyenként nagyon vicces. Ez jórészt természetesen a karaktereknek, a párbeszédeknek, nagy dumáknak és beszólásoknak köszönhető, kisebb részt pedig a szituációknak, melyekbe a szereplőket keverik. Az pedig már tényleg afféle történetbe ültetett metapoén, hogy a film tele van a hetvenes és nyolcvanas évek zeneslágereivel, ráadásul nem a legtipikusabb, minden hollywoodi alkotásban hallottakkal, hanem kevésbé használt, de ugyancsak ismert dalokkal. Az biztos, hogy aki élvezni akarja ezt a filmet, annak a humorával muszáj lesz megbarátkoznia.
Látványát tekintve elsőrangú lett A galaxis őrzői. A díszletek, a jelmezek, illetve a lények dizájnjai habár csiricsárék, de helyenként nagyon fantáziadúsra sikeredtek, látszik, hogy sokat törődtek ezen aspektusokkal, bár biztosnak véljük, hogy egyeseknek a végeredmény kissé harsány, túl művi lesz. Nyilván technikai szempontból nem sok kifogás érheti a filmet. A megszokotthoz képest újszerű megközelítést és a scifis környezetet mindenképp felüdülés volt látni egy Marvel-filmben, hozott némi változatosságot. És mivel mindig szapuljuk a 3D-t, ezúttal érdemes elmondanunk, hogy A galaxis őrzőiben végre valahára, az idei premierek közül első alkalommal értelmesen és kreatívan sikerült használni a térhatás adta effekteket - mind beállítások, mind különféle kunsztok esetében. Szomorú, hogy 2014-ben egészen augusztusig kellett várni az első, 3D-ben pluszt adó filmre, bár a tavaly és tavalyelőtt is csak 2-2 olyan bemutató volt, amelyben jól és ötletesen alkalmazták és a film javára fordították a 3D-t.
Persze a sok jó poén és a pazar megvalósítás mit sem érne, ha nem lennének jók a karakterek. Márpedig A galaxis őrzőinek ez az egyik nagy erőssége, szinte mindegyik figura jól sikerült, s talán azt sem túlzás mondani, hogy mindegyik esetében szívesen megnéznénk egy eredettörténetet, egy olyan filmet, mely csak az adott karakterre koncentrál. Ez pedig nem kis teljesítmény, hiszen sokszor az is kihívást jelent a filmkészítőknek, hogy a rendelkezésükre álló szűkös játékidőben egy vagy két szereplőt megalapozzanak rendesen, A galaxis őrzői 120 percére pedig rengeteg karakter jutott, jók és gonoszok egyaránt.
Kivételesen jó szórakozás lett A galaxis őrzői - egyszerre humoros, izgalmas és érdekes. Nem egy mély vagy túlságosan tartalmas film, nem lesz talán klasszikus sem, de legalább nem pusztán klisés pusztításpornó, mint a legtöbb Marvel-film. Arról nem is beszélve, hogy a szerkezeti felépítése is élesen elütött a tipikus és unásig ismert képregényfilmes sablonokat alkalmazó produkcióktól.
Létezik, hogy mindennek csak egy kreatív filmes lenne a kulcsa? Megnézve a filmet talán láthatjuk, hogy miben tudott sokkal többet nyújtani James Gunn olyan elismert filmeseknél, mint Marc Webb, Shane Black vagy akár Joss Whedon. A siker tehát nagy, a kritikai elismerés is adott, a nézői visszajelzések túlnyomórészt pozitívak - nem is csoda, hogy bejelentették a második részt. Most már csak az a kérdés, hogy a folytatás miképp kapcsolódik össze a többi Marvel-filmmel. Illetve az, hogy muszáj-e összekapcsolni velük.
A Marvel Studios hatalmas kockázatot vállalt azzal, hogy a semmiből próbált meg felépíteni egy szuperhős csapatot. Emlékezhetünk, hogy a Bosszúállók előtt Vasember, Thor és Amerika kapitány is saját filmeket kapott, pedig ők sokkal ismertebbek voltak, mint Űrlord, Groot vagy Mordály, a mosómedve. Hasonlóképpen az Igazság Ligája is csak Superman, Denevérember és Csodanő egyéni filmjei után fog összeállni a DC-univerzumban. A galaxis őrzőinek tehát nulláról kellett megalapozniuk magukat, s ezt sikerrel is tették.
Persze a fentiekhez hozzá kell tenni azt is, hogy természetesen az egyéni alapozás ennyire ismeretlen karaktereknél nem is működhetett volna, egy Gamora-filmre biztos, nem ültek be volna annyian, mint pár fura kinézetű szuperhős közös akciózására, de a sikerhez hatalmas szükség volt a marketingre, a sok reklámra. És A galaxis őrzőinek talán ez a legnagyobb hibája is, hogy már a film forgatása közben tudták a készítők, hogy bizonyos jeleneteknek, megoldásoknak alá kell játszania a későbbi kampánynak. De szerencsére még az erőltetett, vagy reklámcélú felhasználás végett legyártott jelenetek, illetve snittek sem lógnak ki a végső produktumból.
A Galaxis őrzői története a Földön kezdődik a 80-as években, de meglehetősen hamar ugrunk pár évtizedet előre a jelenbe, egy bolygóközi háborúskodás helyszínére. Ilyen körülmények között próbál boldogulni és hírnévre szert tenni a magát egyszerűen csak Űrlordnak nevező Peter Quill, valamint pár bajtársa, akik egy közös célért hajtva verődnek idővel össze. A végeredmény pedig nem más lesz, mint egy nagyszabású scifi.
A film egyik fő jellemzője az, hogy vicces. Sőt, helyenként nagyon vicces. Ez jórészt természetesen a karaktereknek, a párbeszédeknek, nagy dumáknak és beszólásoknak köszönhető, kisebb részt pedig a szituációknak, melyekbe a szereplőket keverik. Az pedig már tényleg afféle történetbe ültetett metapoén, hogy a film tele van a hetvenes és nyolcvanas évek zeneslágereivel, ráadásul nem a legtipikusabb, minden hollywoodi alkotásban hallottakkal, hanem kevésbé használt, de ugyancsak ismert dalokkal. Az biztos, hogy aki élvezni akarja ezt a filmet, annak a humorával muszáj lesz megbarátkoznia.
Látványát tekintve elsőrangú lett A galaxis őrzői. A díszletek, a jelmezek, illetve a lények dizájnjai habár csiricsárék, de helyenként nagyon fantáziadúsra sikeredtek, látszik, hogy sokat törődtek ezen aspektusokkal, bár biztosnak véljük, hogy egyeseknek a végeredmény kissé harsány, túl művi lesz. Nyilván technikai szempontból nem sok kifogás érheti a filmet. A megszokotthoz képest újszerű megközelítést és a scifis környezetet mindenképp felüdülés volt látni egy Marvel-filmben, hozott némi változatosságot. És mivel mindig szapuljuk a 3D-t, ezúttal érdemes elmondanunk, hogy A galaxis őrzőiben végre valahára, az idei premierek közül első alkalommal értelmesen és kreatívan sikerült használni a térhatás adta effekteket - mind beállítások, mind különféle kunsztok esetében. Szomorú, hogy 2014-ben egészen augusztusig kellett várni az első, 3D-ben pluszt adó filmre, bár a tavaly és tavalyelőtt is csak 2-2 olyan bemutató volt, amelyben jól és ötletesen alkalmazták és a film javára fordították a 3D-t.
Persze a sok jó poén és a pazar megvalósítás mit sem érne, ha nem lennének jók a karakterek. Márpedig A galaxis őrzőinek ez az egyik nagy erőssége, szinte mindegyik figura jól sikerült, s talán azt sem túlzás mondani, hogy mindegyik esetében szívesen megnéznénk egy eredettörténetet, egy olyan filmet, mely csak az adott karakterre koncentrál. Ez pedig nem kis teljesítmény, hiszen sokszor az is kihívást jelent a filmkészítőknek, hogy a rendelkezésükre álló szűkös játékidőben egy vagy két szereplőt megalapozzanak rendesen, A galaxis őrzői 120 percére pedig rengeteg karakter jutott, jók és gonoszok egyaránt.
Kivételesen jó szórakozás lett A galaxis őrzői - egyszerre humoros, izgalmas és érdekes. Nem egy mély vagy túlságosan tartalmas film, nem lesz talán klasszikus sem, de legalább nem pusztán klisés pusztításpornó, mint a legtöbb Marvel-film. Arról nem is beszélve, hogy a szerkezeti felépítése is élesen elütött a tipikus és unásig ismert képregényfilmes sablonokat alkalmazó produkcióktól.
Létezik, hogy mindennek csak egy kreatív filmes lenne a kulcsa? Megnézve a filmet talán láthatjuk, hogy miben tudott sokkal többet nyújtani James Gunn olyan elismert filmeseknél, mint Marc Webb, Shane Black vagy akár Joss Whedon. A siker tehát nagy, a kritikai elismerés is adott, a nézői visszajelzések túlnyomórészt pozitívak - nem is csoda, hogy bejelentették a második részt. Most már csak az a kérdés, hogy a folytatás miképp kapcsolódik össze a többi Marvel-filmmel. Illetve az, hogy muszáj-e összekapcsolni velük.
|
A galaxis őrzői (Guardians of the Galaxy)
színes, magyarul beszélő, amerikai scifi, 122 perc, 2014 rendező: James Gunn forgatókönyvíró: James Gunn, Nicole Perlman zeneszerző: Tyler Bates operatőr: Ben Davis producer: Kevin Feige Chris Pratt (Star-Lord) Lee Pace (Ronan) Bradley Cooper (Mordály) Vin Diesel (Groot) Zoe Saldana (Gamora) Dave Bautista (Drax, a Pusztító) Karen Gillan (Nebula) Benicio Del Toro (A Gyűjtő) Michael Rooker (Yondu) Djimon Hounsou (Korath) Glenn Close (Nova Prime) John C. Reilly (Dey) |
